Menczer Tamás: Magyar Péter rémisztő példa
A Tisza Párt elnöke a családokra hivatkozott.
A Tisza Párt elnöke a családokra hivatkozott.

Ifjabb Lomnici Zoltán alkotmányjogász szerint a Tisza Párt elnöke a brüsszeli terveket követi.

Az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom alapítója a Hír TV vendége volt.

Tamas Sulyok rejected unfounded attacks.

Sulyok Tamás visszautasította az alaptalan támadásokat.

Már az októberi alakuló ülés előtt megkezdődött a Tisza és a DK megtévesztő színjátéka a fővárosban.

Nem is biztos, hogy a tiszásoknak a legsürgősebb.

Többen is elhagyták a süllyedő hajót az utóbbi hónapokban az úgynevezett óbaloldalon.

A főpolgármester a költségvetés benyújtása előtt tárgyalt a Tisza Párt elnökével.

Téma lett a Tisza Párt elnökének újévi beszéde




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Vannak olyan fővonalak, ahol ötven perccel nőtt a menetidő.

Nem zárható ki, hogy egy elektromos hősugrzó okozhatta a tüzet.

Meglepő kijelentést tett az egyik fideszes politikus.

A köztársasági elnök Frank-Walter Steinmeier szövetségi elnök meghívására munkalátogatásra megy.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter erről a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában beszélt.

Nőtt az áldozatok száma.

Precíziós légicsapás semmisítette meg az épületet.

Ha ez nem világos bizonyíték, akkor mi?

Pillanatok alatt felmérjük, ki domináns és ki alárendelt.

Az idényt gyengén kezdő németnek már ugyanannyi gól plusz gólpassza van, mint a Liverpool magyarjának.

According to PM Orban, the ministerial meetings in Brussels have turned into military councils.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.