A rendőrség fokozottan ellenőrzi a folyókat, tavakat
A rendőrök egész nyáron figyelik a szabad vizeket és a vízpartokat. A cél az esetleges tragédiák megelőzése.
A rendőrök egész nyáron figyelik a szabad vizeket és a vízpartokat. A cél az esetleges tragédiák megelőzése.

Átadta a tó körül megépült 67 kilométeres kerékpárút utolsó szakaszát is Poroszlón.

A felújított zánkai strandot pénteken adták át.

Az elmúlt években több mint tízmilliárd forintot fordítottak a strandok fejlesztésére, bővítésére.
A Tisza-tó kirándulóhelyből üdülési célterületté vált, a vendégéjszakák dinamikusan növekedő száma már meghaladja a 472 ezret – hangsúlyozta a térség parlamenti képviselője, F. Kovács Sándor.
Országszerte 86 strand újulhat meg 3 milliárd forint vissza nem térítendő támogatással – közölte Könnyid László, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgató-helyettese.
A Balatonnál, a Tisza-tónál és a Velencei-tó menti településeken, illetve Bács-Kiskun, Csongrád és Zala megyében, Szolnok térségében, Budapesten és a Csepel-sziget településein irtják a szúnyogokat a héten a szakemberek – közölte az Országos Katasztrófavé
A kánikula ellenére kiváló a nagy tavak vízminősége – hangzott el az M1 aktuális csatorna szombat esti Híradójában.
Az esős idő miatt a következő napokban ismét több térségben válik szükségessé az intenzívebb szúnyogirtás – mondta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivőhelyettese.

A héten a Balatonnál és a Tisza-tónál is folyatódik a szúnyogirtás – tájékoztatta az országos program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivő-helyettese hétfőn az MTI-t.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Ismét megnyílik az uniós forrásokhoz vezető út.

A fővárosban is esett a hó.

A miniszterelnök elbeszélgetett az éttermet üzemeltető családdal.

A tiszások által odavezényelt, büntetett előéletű férfiakat garázdaság miatt jelentették fel.

A területet az orosz támadások kiindulópontjaként használják.

Magyarországon már elindultak a háborúellenes gyűlések.

Olaszországban az Afrikából érkező migránsterror egyre nagyobb gondot okoz a bűnüldöző szerveknek.

A főtt krumpli az egyik leggyakoribb köret, mégis sokszor okoz bosszúságot.

Már az a kedvesség is levett a lábamról, amivel a fiatal csinos pincér hölgy beinvitált a sörözőbe. Nem sejthette, hogy nagyon is tudatosan érkeztem.

Két felvétel is készült hasonló esetekről, mindkettő viszonylag szerencsésen végződött.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.