János vitéz után Toldi Miklós Bőközön
A mesélés öröméről szólt Boka Gábor Toldi Miklós történetét feldolgozó vásári komédiája a Bőköz-fesztiválon.
A mesélés öröméről szólt Boka Gábor Toldi Miklós történetét feldolgozó vásári komédiája a Bőköz-fesztiválon.

Van, akinek ötvenhat okozta a családi tragédiát. Nekünk, és a mai napig nekem is, Trianon.
Száz évvel ezelőtt úgy jött létre a hazai katonai kutatóbázis, hogy nem jöhetett volna létre, hiszen minden efféle tevékenységet a trianoni békediktátum szigorúan tiltott.

Furcsa, de Európa végét lehet kiolvasni Magyarország történelméből, mert a perdöntő valóban az lesz, hogy hányan leszünk – mondta a Magyar Nemzetnek Jankovics Marcell, a Nemzet Művésze.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A kontinensen már a népesség biztonsága forog kockán – figyelmeztetett a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója.

Magyar Péter pártja feladná az ország szuverenitását.

A miniszterelnök tájékoztatott: aki felkészült lesz, az tud leginkább teret foglalni majd.

A teljes vármegyében kevesebb mint tíz működő Tisza-szigetet találtunk.

Több sérült állapota válságos.

Hétfőn Londonban találkozik a francia elnök, Zelenszkij, Keir Starmer brit miniszterelnök és Friedrich Merz német kancellár.

Soltész Miklós a Szent Miklós-napi búcsús körmenet alkalmával köszöntötte a székelyföldi település lakóit.

A magyar középpályás a mostani Premier League-idényben másodszor volt eredményes.

A magyar középpályás majdnem győztes találatot szerzett a fordulatos, Leeds elleni bajnokin.

A vb-döntő hősét hatgólos hátrányban küldték pályára.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.