Jön Európa Trianonja

- Furcsa, de Európa végét lehet kiolvasni Magyarország történelméből, mert a perdöntő valóban az lesz, hogy hányan leszünk – mondta a Magyar Nemzetnek Jankovics Marcell, a Nemzet Művésze, Kossuth-díjas rajzfilmrendező, grafikus, könyvillusztrátor. Nemrég megjelent Trianon című képeskönyvében rajzokban mutatja be a Mohácstól a békediktátumig vezető utat. De hogyan kerül a könyvbe egy volt magyar miniszterelnök, és mit vártak el tőlünk a kommunisták?

Fotó: Éberling András

– Három nemzeti színű majom ül egymás mellett, vörös kezek fedik el szemüket, fülüket, szájukat. Erős rajz.

– Nekünk a kommunisták megtiltották, hogy Trianonról beszéljünk vagy azzal foglalkozzunk, Kádáréknak fontosabb volt az, hogy jó viszonyt ápoljanak a környező baráti szocialista országokkal, mint a határon túli magyar közösségekkel. A három majom egyetemes szimbólum, amely nagyon jól kifejezi, hogy mit vártak el tőlünk ezzel kapcsolatban, mégpedig azt, hogy ne lássunk, ne halljunk, ne beszéljünk. Az egyik majom szemét vörös tenyér fedi el, és nem véletlenül. Ez a rajz még abból a szempontból is időszerű, hogy az itteniek a rendszerváltás után is sokáig lerománozták vagy leszlovákozták a külhoni magyarokat. A balliberális oldal valami módon sugallta is ezt, mert ez nem természetes magyar viselkedés.

Jövőre elkészül a Toldi-animációval
Fotó: Éberling András

– Kifejtené, hogy milyen a természetes viselkedés?

– Több felmenőm a mai Magyarország területén kívül született. Apám például Pozsonyban, és a szlovák cselédjüktől megtanult szlovákul, a városban pedig a német volt a fő nyelv, ezt is beszélte, noha magyarnak nevelték. Ez a fajta többnyelvűség természetes volt akkoriban. Nagyapám különben szlovák nőt vett feleségül, aki magyarrá vált, de a rokonsága szlovák maradt. Mégis tudtak magyarul, mert Trianon előtt ez evidencia volt. Keresztapám, aki teljesen szlovák volt, hibátlanul beszélt és írt magyarul, de az ő fiával én ma már angolul kommunikálok.

– Ennek ellenére minden nemzetiség – szarkasztikusan, ironikusan – megkapja a magáét a képeskönyvben. Ez belefér a mai politikailag korrekt világba?

– Igyekeztem korrekt lenni velük, hogy csak azt verjem a fejükhöz, amit megérdemelnek, de azt sem rejtem véka alá, hogy a nemzetiségi kérdést nem tudtuk jól kezelni. Mégis jobban bántunk velük, mint a kora­beli Franciaországban, ahol ugyanebben az időszakban betiltották a breton nyelvet. Nem humoros ez a könyv, hanem elégtétel, mert tudjuk, kik voltak a csibészek, és nem felejtjük el őket. Éppen ezért forgat véres kardot Avram ­Iancu, aki a dél-erdélyi románokat fordította a magyar forradalom ellen. Akkor ölték meg szépapámat, Bartha Lajost is, róla is megemlékezek a könyvben. Az arcok pedig Benestől Berthelot francia tábornokig mind felismerhetők, mert nem karikatúrák ezek, hanem gúnyrajzok. A kisebbségi helyzet különben jót tesz a humorérzéknek, gondoljunk csak a székely humorra, amely analóg a zsidó humorral. Ha valaki többségben van, az elveszíti a humorérzékét, mert túl magabiztossá válik. Szerintem így is kell beszélnünk Trianonról, de ha politikus lennék, nem viccelődnék ezzel a témával, hanem komolyan venném.

– Akad a rajzok között olyan, aki nem vette komolyan: Medgyessy Péter volt miniszterelnök, de Traian Basescu volt román elnök is bekerült a könyvbe, aki szerint a román határ a Tiszáig tart.

– Kérdezték tőlem, hogy mit fog szólni ehhez Medgyessy, hiszen benne van, amint december elsején koccint a román miniszterelnökkel. Azt mondtam, hogy ennyit megérdemel. Szörnyű volt látni a televízióban, ahogyan kedélyeskedve jópofáskodott Erdély elvesztésének az évfordulóján. Basescu pedig 2016-ban arra emlékeztetett minket, hogy a román határ egyszer már a Tiszáig terjedt, ráadásul róla is kiderült nemrég, hogy titkosszolgálati ügynök volt. Ezeket a jelképes pillanatokat nem kell elfelejteni.

– A rajzokban megjelennek a román kegyetlenkedések, a háborús pusztítás, a vörösterror, de a magyar főnemességet is tetemre hívja benne. Ők miben felelősek?

– Mohácsnál kezdem az eseményeket, mert ha nincs a hódoltság időszaka, ha nem véreztetik ki a törökök az országot, akkor valószínű, hogy idővel elmagyarosodott volna a Kárpát-medence. Nem így történt. Nemzetiségi állam lettünk, és ezzel a ténnyel szembe kell néznünk. Bánffy Miklós trilógiájából megtudhatjuk, mennyire önzők és rövidlátók voltak a magyar főnemesek. A székely góbé ugyanis szabad ember volt, ezért nem volt hajlandó bármilyen munkát elvégezni. Erre fel behívták a románokat. Ez pedig napjainkban is nagyon időszerű, mert ugyanez történik Európában: behívják az olcsó munkaerőt, mert az európaiak nem akarnak minden piszkos munkát elvállalni. Furcsa, de Euró­pa végét lehet kiolvasni Magyarország történelméből, mert a perdöntő valóban az lesz, hogy hányan leszünk. A történelem már kipróbálta ezt a forgatókönyvet Magyarországgal, láthatjuk ennek a következményeit. Csak hát a történelem arra is megtanít minket, hogy bizony ismétlődnek a dolgok, látjuk a különbségeket, de érezzük az azonosságokat is.

– Ön szerint harminc évvel a rendszerváltás után máshogy állunk Tria­nonhoz, mint előtte?

– A 2004-es népszavazáskor részben közönyösen reagált a magyar társadalom erre a kérdésre, de úgy érzékelem, hogy az óta pozitív irányba mozdultak el a dolgok. A magyar fia­taloknak kell minél többet elmondani erről, azért is szántam egyfajta tankönyvfunkciót a könyvnek. Fontos a hazafias nevelés, mert ha mi el is felejtenénk ezt a tragédiát, a környező népek biztosan nem. Gondoljunk csak arra, hogy még mindig százasával épülnek román templomok Erdélyben.

– A kecskeméti animációsfilm-fesztiválon tartott előadásán a készülő Toldi-animációjáról beszélt. Hogyan haladnak, és milyen lesz az ön Toldija?

– Egyelőre tartjuk a 2020-as határidőt, nem sorrendben készítjük a részeket, de készen van az első ének, nemsokára a másodikat és a harmadikat is befejezzük, az utolsó három éneken még csak én dolgozom. Nem egy felnőtt izompacsirtát csináltam Toldiból, ahogy eddig mindenki illusztrálta, hanem egy belülről fűtött kamaszt, akit az háborít fel, hogy minden a bátyjáé. Csak akkor válik naggyá és erőssé, amikor dühbe gurul. Már illusztráltam a Toldit, de abban a mitológiai részt fejtettem ki alaposabban, a karakter naphérosz-tulajdonságait. Arany Jánoshoz mindenki tisztelettel fordult, pedig humor és irónia is van a szövegében, ezt is észre kell vennünk.

– Ki a célközönség? És versenyezhet majd az amerikai szuperhősfilmekkel?

– Azok, akik tanulják a Toldit. Azt nem vállalom fel, hogy ez lesz a magyar Superman, mert az amerikai típusú, nagy kalandfilmekkel nem tud versenyezni. Nem is kell neki, mert egészen más színeket és élményeket lehet így beletenni, például egy hiteles középkori korrajzot, a fegyverektől és viseletektől kezdve egészen addig, hogy mit árultak a vásárban. A ma látható fantasyfilmekben elképesztő tájakat mutatnak, de én ragaszkodom a hitelességhez, hiszen a történetben a Partiumban vagyunk, a kicsit mocsaras Berettyó vidékén. Különben nagyon szeretem ezt a környéket, mert gyermekkoromban oda telepítettek ki minket, és különös élmény volt megismerni az akkori vízi világot. Éppen ezért lesznek a filmben személyes szálak is, Miklósba egy kicsit én is beleélem magamat.