Csata rajzasztalon

Harckocsikat, repülőgépeket, rakétákat a jövőben is használnak a katonák, amelyeket valahol valakiknek ki kell fejleszteni. Száz évvel ezelőtt úgy jött létre a hazai katonai kutatóbázis, hogy nem jöhetett volna létre, hiszen a trianoni békediktátum minden efféle tevékenységet szigorúan tiltott.

Asbóth Oszkár az Asbóth-féle légcsavarral, 1918 Forrás: FORTEPAN

– A második világháború előtt és alatt találmányok, új konstrukciók sora pattant ki a mérnökök, kutatók fejéből, így például csehektől vásárolt alvázra épült a Turán harckocsi, svéd alvázra a Toldi harckocsi. A Turán továbbfejlesztett változata a Zrínyi rohamlöveg, a Toldi felturbózott változata a Nimród páncélvadász. Nem igaz, amit a korábbi rendszerben sulykoltak, hogy ezek használhatatlan eszközök voltak. Ellenkezőleg, nagyszerű járművek születtek, amelyek egészen a Donig eljutottak. Már amelyik, hiszen az odavezető úton a technika jó része megsemmisült a harcokban – állítja Hajdú Ferenc mérnök-ezredes.

Kovácsházy Ernő vezetésével a Tas névre keresztelt nehéz harckocsi tervein dolgoztak a hadmérnökök. 1944 nyarára a Weiss Manfréd Művek elkészítette a harckocsi alkatrészeit, és a csepeli üzemben megkezdődött a prototípus összeszerelése. 1944. július 27-én amerikai légitámadás érte a gyárat, a félkész jármű megsemmisült. A prototípus helyreállítására és összeszerelésére a fokozódó nyersanyaghiány miatt nem adódott lehetőség. A két világháború közötti haditechnika másik nagy alakja Jáky József ezredes, fejlesztőmérnök. Nyolc éven keresztül vezette az elektronikai labort, ahol számtalan vezetékes és vezeték nélküli híradástechnikai eszköz készült. 1943-ban nevezték ki a lokátorügyek miniszteri biztosának. Az angliai légitámadás után várható volt, hogy a szövetségesek a németek szövetségeseit sem kímélik – a légi csapások ellen valamit tenni kellett. Radarállomásokkal a németek is rendelkeztek, de kevés volt nekik, nem adtak a honvédségnek. Jáky József tudta, kihez kell fordulni: Bay Zoltán professzorhoz. Az ő mérnökcsapatával indult el a magyar lokátorfejlesztés és -gyártás. Az első kísérleti eszköz a Dunán haladó hajók és uszályok jeleit észlelte. Az első hazai gyártású felderítő lokátort – ez volt a SAS, amelyből összesen négyet állítottak hadrendbe – a János-hegyen állították fel, ám a hely nem volt megfelelő, ezért áthelyezték Sári mellé, ahol 1943. december 20-án kezdett üzemelni.

A második berendezés Jászkisérre került felderítő lokátorként, s jóllehet 300 kilométer hatósugarúra tervezték, tiszta időben az Alpok 800 kilométerre lévő hegyeit is érzékelte. A csoport által fejlesztett berendezés 1944-ben 60 kilométer távolságból észlelte az ellenséges repülőgépeket. Bay Zoltán és csoportja politikai szerepet is játszott, a kiugrási kísérlet előkészítésekor az ő segítségükkel létesítettek titkos rádióhidat Budapest és London között.

A szovjetek Budapest ostroma alatt 1945. január 10-én elfoglalták a gyárat, a berendezéseket leszerelték és elszállították. Bay és munkatársai új berendezést építettek, hogy folytathassák a kísérleteket, amelyek világhírű „mellékterméke” a Föld–Hold távolságának meghatározása volt 1946. február 6-án. Bay Zoltán fizikus és kutatócsoportja saját fejlesztésű radarral, a világon egyedülálló eljárással mérte meg ezt a távolságot, ez a kísérlet alapozta meg a rádiócsillagászat tudományát. A Holdat radarozó magyarokat az összehasonlíthatatlanul jobb körülmények között dolgozó amerikai tudósok néhány héttel megelőzték. (Jáky József az ostrom ideje alatt egy szovjet légitámadás során két lányával és feleségével együtt életét vesztette.)

Még egy különleges eredmény ebből a korszakból: Misnay József hadmérnök új típusú akna kifejlesztésén dolgozott. Az „üreges töltetekkel” kapcsolatos eredményeire felfigyelt Hubert Schardin német professzor, aki szintén foglalkozott a jelenséggel. Eredményeik elismeréseképpen az angolszász szakirodalom Misnay–Schardin-effektusról beszél mind a mai napig. A kísérletek során sikerült a harckocsi páncélzatát nagyobb távolságról átrobbantani. A Lőtak néven ismert akna volt a világon az első, melyet oldalpáncél átrobbantására alkalmaztak. Katonai műszaki szempontból hatalmas előrelépés ezen eredmények megszületése – összegez Hajdú Ferenc.

A második világháború végén az intézet gyakorlatilag megsemmisült, az ott tárolt dokumentáció jelentős részét külföldre vitték, ahol nyoma veszett, kisebb része, továbbá az intézet eszközállománya a főváros ostroma során, illetve azt követően veszett oda. A magyar katonai kutatás-fejlesztés 1947-ben indult újra a Katonai Műszaki Intézet megalakulásával, melyet 1948-tól neveztek újra Haditechnikai Intézetnek. A feladata elsősorban a háborús eszközök felújítása és rendszerbe állítása volt. Az eredményeket a formálódó katonai együttműködés hamarosan háttérbe szorította, és helyettük a szovjet haditechnikai eszközök honosítása lett az intézet egyik legfontosabb feladata.

– Azokon a területeken, ahol a korábbi fejlesztéseket továbbvihettük volna, nem tehettük meg. Most már nem a trianoni békediktátum tett keresztbe, hanem a szovjet tanácsadók „javaslatára” született hazai párthatározatok lehetetlenítették el a munkát. Nem kellett a magyar lokátor, pedig feleakkora tömege és kétszer akkora a felderítési távolsága, mint a ránk erőltetett szovjet eszköznek. Ezzel a korábban világszínvonalon álló magyar ágazat lejtőre került – állítja Hajdú Ferenc. Ezt követően csak olyan feladatokkal foglalkozhattak, amelyek a szovjeteket nem érdekelték. Járműveket fejlesztettünk, mert Moszkva saját magát sem tudta ellátni.

Elkészültek a Csepel teherautók különböző változatai, egyik sikeresebb volt, mint a másik, még a külföld is érdeklődött a konstrukció iránt. A hatvanas évek közepétől páncélozott harcjármű fejlesztését és gyártását kezdték el. Különleges eredmény a TS-uszályhíd kifejlesztése. Bármiféle szárazföldi konfliktus esetén a hidakat lerombolják, hogy megakadályozzák a folyó két oldala közötti közlekedést. A folyókkal szabdalt Magyarországon létkérdés, hogy mobil hídjaink legyenek. A zseniális magyar mérnökök közreműködésével másfél-két nap alatt összerakott uszályhídra sínt is fektettek, amelyen a harckocsival megrakott vonatszerelvény 50 kilométer/órás tempóval robogott át. A Csehszlovákiának és Indiának eladott hídkoncepció fejlesztői Állami Díjat kaptak – említ példát a múlt század második feléből az ezredes.

A hetvenes évek közepétől hazánk hadiipara olyan termékeket gyártott, amelyek kiemelkedtek a szövetségi rendszer gyártmányai közül. Miközben minden nagy eszközt – repülőgépet, tankot, rakétát – külföldről szereztünk be, az „apróságok” eladásával nullszaldós volt a fegyver export-import egyenleg. A Varsói Szerződés széthullása miatt az intézet üzemeltetési problémái és a szükséges nemzetgazdasági átalakulások ellenére a katonai fejlesztők a kilencvenes évek elején új javaslatokkal álltak elő. Megszületett a Gepárd fegyvercsalád, amelynek tagjait a célban kifejtett hatás és az átlag feletti pontosság emelte a hasonló fegyverek fölé.

Magyar katona teljes fegyverzetben
Fotó: Rácz Tünde/Forrás: honvedelem.hu

– A Varsói Szerződésben megmondták, hogy mit lehet, és mit nem. A NATO lehetőségeket kínál, amelyekkel vagy tudsz élni, vagy nem. A NATO-csatlakozás kiváló mérnökeinknek köszönhetően zökkenőmentes volt, sikeresen kapcsolódtunk a nyugati rendszerhez. Napjainkban száz év sikereivel és kudarcaival a háta mögött megalakult a Magyar Honvédség Modernizációs Intézet – összegzi a közelmúltat az ezredes. Véleménye szerint a hazai katonai kutatás-fejlesztés és innováció következő nagy feladata a Zrínyi 2026 honvédelmi és haderőfejlesztési programban megfogalmazott célok támogatása és azon feltételrendszernek a megteremtése, hogy a Magyar Honvédség 2030-ra a térség meghatározó haderejévé váljon. A hagyományok és a szakmai felkészültség erre megfelelő alapot jelent. A jövő hadserege – vetíti előre az ezredes – nem a páncélok vastagságáról, hanem a csúcstechnológiáról, a mindent átfogó elektronizációról, az automata vezérlésről és most még megjósolhatatlan fejlesztésekről szól. Az odavezető út hadititok.