Gyerekkorom nyarait az Arany-háromszögben töltöttem. Legalábbis később, már felnőtt fejjel így hívtam az arany gyerekkort. A Romániához tartozó Nagyszalonta és a határ innenső részén fekvő Geszt és Mezőgyán közötti területet. Arany János Nagyszalontán született, Geszten, a Tisza-kastélyban volt tanító, a Tisza-birtokokon meg mezőgyániak is dolgoztak. A három település között volt egy kis lápos-zsombékos-szikes-nádas terület, amelyet a kanális és a határ szelt ketté. Itt játszódott a Toldi farkasos jelenete. A Toldi írása óta nagy részét lecsapolták, de még valamennyi megmaradt belőle. Mezőgyánban minden gyerek Toldi Miklós szeretett volna lenni. Sokat táncoltunk, málnaszörptől bódultan két karunkban és a fogunkban vacogó képzelt törökökkel a kanális egyik lenyúló ágának partján. Igaz, hogy az Kinizsi Pál volt, de bennünk minden vitéz, hős egybeolvadt. Én is Toldi Miklós szerettem volna lenni, pedig olyan városban laktam, ahol nem volt mocsár, csak sár. Nem volt egyetlen földszintes ház sem, sem udvar, sem templom, sem temető, csak kóbor kutyák, akik elől menekültünk a panelházak lépcsőihez vezető sáros pallókon. A várost Leninről nevezték el, az utcát, ahol laktunk, egy tömeggyilkosról, Szamuely Tiborról, de utána elköltöztünk a Kun Béla utcára. Gyilkos triumvirátus. Alig vártam, hogy a szünetekben elmeneküljek az Arany-háromszögbe, a kistoldi barátaimhoz.