Agyrázkódást szenvedett Tom Holland
A sztár az új Pókember-film forgatásán sérült meg.
A sztár az új Pókember-film forgatásán sérült meg.

A Pókember 25 éve sztárja komolyan veszi a szerepre való felkészülést, még egy mixer képzésre is beiratkozott.

A film két lábbal beleáll abba a bicskanyitogató liberális világba, amelyben élünk. Szépen bemutatja, hogyan működik a fake news, az álhírgyártás.

Sokan hitték eddig, hogy Robert Downey Jr. nézegeti otthonában az eredeti jelmezt, pedig nem így van.

Minden idők legnagyobb táncosa hét évtizedes karrierje során nagy sikerű filmekben, valamint a Broadway és a West End színpadain volt látható.

A Sony Pictures korábbi vezetője nyilatkozott a színész és a Marvel-univerzum közötti megállapodásokról.

Az ifjú Pókember nagyon szeretné megkapni Daniel Craig levetett szerepét.

A fiatal világsztár aggódik, hogy nem esetleg nem sikerült megfelelő színészi játékot nyújtania szerepében.

Legalábbis a Russo testvérek legújabb, Cherry című filmjében, amiben a színész a férfi főszerepet játssza.

A Pókember: Idegenben című szuperhősfilm továbbra is vezeti a kasszasikerlistát Észak-Amerikában, ahol második hétvégéjén 45 millió dollárral növelte bevételét. A premierfilmek nem igazán rúgtak labdába a hétvégén.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A politikus szerint nem az ígéretek, hanem az eredmények döntenek.

A füsttel telítődött épületrészt átszellőztetik, az áramot leválasztották.

Különösen nagy kihívást jelent a cannabis, amelynek a közvélemény alábecsüli a kockázatait.

A szombati rendezvényről tett közzé újabb kisfilmet a kormányfő.

Felszólalásában Kaczynski a lengyel patrióta tábor összefogását szorgalmazta.

A szigetország határozottan elutasítja az Egyesült Államok területi igényeit.

Az országgyűlés elnöke kiemelte: a világpolitikában a korábbi szabályok értelmezése radikálisan megváltozott, ezért mindazoknak, akik talpon akarnak maradni, szükséges és hasznos a változás felismerése és megértése.

Nem volt könnyű dolga a Liverpoolnak hétfőn a harmadosztályú Barnsley ellen.

Az a valószínűbb, hogy a magyar válogatott a spanyolokkal játszik majd ki-ki mérkőzést a legjobb négy közé jutásért.

A gép kiemelt célpontnak számított.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.