Mezek és álcák
A világ megmozdult a törökországi földrengés utáni segélyezés céljából, de nem teljesen önzetlenül.
A világ megmozdult a törökországi földrengés utáni segélyezés céljából, de nem teljesen önzetlenül.
A görögök a nyomás fokozódásától tartanak, Ankara szerint nincs jele az áradatnak.
Az Egyesült Államok gyakorolhat nyomást Törökországra álláspontja megváltoztatása érdekében.
Az 5,2-es erősségű földrengést Kahramanmaras város közeléből jelentették, ebben a tartományban mozdult meg a föld február 6-án.
Politikai megalkuvás vagy jó szándék kell a szíriai segélyszállítmányok célba juttatásához?
A földkéreg megmutatta erejét; megmutatta, hogy felette áll politikáknak, országhatároknak, vallásoknak, nyelveknek, de rossznak és jónak is. A földrengés alakítja a Termékeny Félhold felső karéjában a történelem hosszú távú trendjeit.
A törökországi földrengés utáni mentésről beszéltek önkéntesek, de kitértek arra is, hogy a katasztrófának milyen hatása lehet a migráció szempontjából.
Fejfákra akasztott ruhák, fejkendők és cipők jelzik, ki nyugszik a számmal jelölt névtelen sírban.
Több mint százötven építési vállalkozó ellen indult eljárás, amiért nem földrengésbiztos épületeket húztak fel.
A köztársasági elnök a Sándor-palotában fogadta a törökországi földrengés utáni mentésben részt vevő magyar egységek tagjait.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Joseph Aun libanoni elnök arra figyelmeztetett, hogy a síita milícia erővel történő lefegyverzése romba döntheti az országukat.
Mohammed al-Hulaifi közötti konfliktusban közvetítő Katar főtárgyalója kijelentette: a nehézségek ellenére folytatják a munkát.
Ötven évet kellett várnia a titokzatos bűntény megoldására. Az áldozat családja végre válaszokat kapott.
Az is kiderült, hogy mennyien festenek tojást és locsolkodnak.
A bomba több mint 1000 Celsius-fokos (1832 Fahrenheit-fok) tűzgolyót hozott létre, és azt több mint két másodpercig fenntartotta. A robbanás 15-ször tovább tartott, mint egy hasonló TNT-robbanás.
Az Egyesült Királyság Legfelsőbb Bírósága precedensítéletet hozott arról, a „nő” és a „nem” meghatározása „biológiai nőre és biológiai nemre” vonatkozik. Ez háborította fel a transzjogi aktivistákat.
Oscar Piastri nyerte meg a Szaúdi Nagydíjat, Verstappen mellett Charles Leclerc a dobogón.
Ezt nem lehet mentegetni, ezt nem lehet magyarázgatni, ezt a lehető leghatározottabb módon el kell utasítani!
A bomba több mint 1000 Celsius-fokos (1832 Fahrenheit-fok) tűzgolyót hozott létre, és azt több mint két másodpercig fenntartotta. A robbanás 15-ször tovább tartott, mint egy hasonló TNT-robbanás.
Az Egyesült Királyság Legfelsőbb Bírósága precedensítéletet hozott arról, a „nő” és a „nem” meghatározása „biológiai nőre és biológiai nemre” vonatkozik. Ez háborította fel a transzjogi aktivistákat.
Oscar Piastri nyerte meg a Szaúdi Nagydíjat, Verstappen mellett Charles Leclerc a dobogón.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.