Hihetetlen bírói bakival indult az Európa-bajnokság
A holland játékvezető, Danny Makkelie ezt már nehezen fogja kimagyarázni...
A holland játékvezető, Danny Makkelie ezt már nehezen fogja kimagyarázni...

Ha ismétli magát a történelem, akkor látványos góllal kezdődik az idei Európa-bajnokság.

A Szíriából, Afganisztánból, Pakisztánból, Bangladesből és Szomáliából érkező migránsok menedékkérelmi eljárását Törökországnak kell lefolytatnia.

A kormány szerint Törökország biztonságos, a helyi tisztségviselők feladata elbírálni a kérelmeket.

A törökök és a görögök által megosztott sziget helyzete évtizedek óta rendezetlen.

A török elnök a „demokrácia guillotine-jának” nevezte a francia államfő által támogatott törvényjavaslatot.

Tahsin Ertuğruloğlut török ciprióta külügyminiszter a béke esélyeiről beszélt lapunknak.

Azok az állampolgárok, akik már megkapták az oltást és az erről szóló igazolást, teszt és karantén nélkül utazhatnak a két országba – mondta Szijjártó Péter.

A Bászim harci nevet viselő afgán férfit Törökországban tartóztatták le.

Ankara fél éven belül számít az orosz oltóanyagra.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Összeszedtük, milyen ügyekről van szó.

A katonák is segítenek a tűzifa kiszállításában.

A rendőröknek viszont elég komoly bizonyítékuk van.

Bohár Dániel rámutatott: Magyar Péter nem akar megint leégni, ezért nem megy Miskolcra a DPK-gyűlés napján.

Alakul a NATO 2.0-s verziója Ukrajna miatt? A háború új formája a pénz?

A britek elutasítják a Moszkvával folytatandó tárgyalásokat.

Putyin Peszeskján iráni elnökkel is beszélt.

The Hungarian Prime Minister made a surprise appearance.

Problémát okozhat a fejlődő cégstruktúrának a régi könyvelő.

A felfedezés növelheti a lombikprogramok sikerességét.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.