Fideszes javaslat menthette meg Siófokot a súlyos pénzügyi büntetéstől
A Tóth Gergely vezette Fidesz-frakció kezdeményezése nélkül a baloldali önkormányzat akár százmilliós bírságot is kaphatott volna.
A Tóth Gergely vezette Fidesz-frakció kezdeményezése nélkül a baloldali önkormányzat akár százmilliós bírságot is kaphatott volna.

Lapunk megkérdezte a szponzorok cégeinek és az előadó menedzsmentjének vezetőit, síri csend a feleletük.

Nagyon durván emelné a keszthelyi ingatlanok bérleti díját a helyi polgármester.

A Cimbali Band új lemeze most ingyenesen meghallgatható.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A politikus szerint nem az ígéretek, hanem az eredmények döntenek.

A füsttel telítődött épületrészt átszellőztetik, az áramot leválasztották.

Különösen nagy kihívást jelent a cannabis, amelynek a közvélemény alábecsüli a kockázatait.

A szombati rendezvényről tett közzé újabb kisfilmet a kormányfő.

A szigetország határozottan elutasítja az Egyesült Államok területi igényeit.

Az országgyűlés elnöke kiemelte: a világpolitikában a korábbi szabályok értelmezése radikálisan megváltozott, ezért mindazoknak, akik talpon akarnak maradni, szükséges és hasznos a változás felismerése és megértése.

A gép kiemelt célpontnak számított.

A Magyar Állami Operaházban hétfő este megrendezett gálán kiderült, hogy a 68. alkalommal kiírt Év sportolója-szavazáson kik lettek a díjazottak.

A Megadeth útjára lépett a világhírű finn zenekar.

„A demokrácia feltételezi a nép szabad választását, akadályok és tisztességtelen lépések nélkül” – mondta a francia Nemzeti Tömörülés elnöke év eleji sajtótájékoztatóján.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.