Pünkösd az egyetemes keresztény egyház születésnapja
Ünnep van ma, pünkösd vasárnapja, de annyira más ez a pünkösd, mint az előzőek.
Ünnep van ma, pünkösd vasárnapja, de annyira más ez a pünkösd, mint az előzőek.
Reggel 9 órától délután 14 óráig emlékműsort láthatnak az érdeklődők a Ludovika TV csatornáján.
Ez a kisfilm idén készült el. Valójában hálaadás a hűségnek – mondja Bicskei Zoltán vajdasági filmrendező.
Június 4-én zárt ajtók mögött bemutatják a Békediktátum Trianon 100 című dokumentumjátékot.
A videó elsőként az M5-ön az Opera Café műsorában lesz látható május 31-én 16:30-tól.
A trianoni békediktátummal sírba akarták tenni Magyarországot, de ez szerencsére nem sikerült.
Óriási érdeklődés kísérte a Nemzeti Összetartozás Napjára és Trianon százéves évfordulójára kiírt pályázatot.
A döntés a Trianonban szétszakított Magyarország egyesítésének és összefogásának vágyát szimbolizálja.
A Magyarságkutató Intézet feltáró konferenciát rendezett Trianon 100. évfordulójára.
Arra azért korlátozott számban van lehetőség, hogy például istentiszteleteken tartsanak megemlékezéseket.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Vörösök mellett az Arsenal és a Newcastle is a legjobb négy közé jutott a ligakupában.
Kulcskérdés az, hogy egy nemzetiségi közösség meg tudja-e élni a nemzetiségi létének az alapját adó értékeket.
Azonban nem jutott messzire.
A vizsgálóbizottság felállítását Dömötör Csaba Európai Parlamenti képviselő jelentette be Strasbourgban.
Mindent meg kell adni, amit csak tudunk – mondta a NATO főtitkára Brüsszelben.
A lány az apjához került, aki „helyrehozná” gyermekét.
Valerij Geraszimov hadseregtábornok, az orosz fegyveres erők vezérkari főnöke a külföldi katonai attaséknak tartott beszédében erről.
A Liverpool a Southampton otthonában lép pályára szerdán a ligakupa negyeddöntőjében.
Ukrajnában mindennapossá váltak a katonatemetések, a katonaparcellák városnyi méretűek.
Az Európai Bizottság volt igazságügyi biztosa havi 12 629 eurós nyugdíjat kap.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.