Ötletpályázatot hirdet a Nemzeti Színház
A felhívás szerint a Nemzeti Színház az épülete előtti szilárd burkolatú téren kívánja elhelyezni az emlék- és bemutatópontot.
A felhívás szerint a Nemzeti Színház az épülete előtti szilárd burkolatú téren kívánja elhelyezni az emlék- és bemutatópontot.
A tárlaton a fő hangsúly a civil emberek veszteségeinek érzékletes bemutatásán van.
Az első jelentősebb Bartók-szobrot, Jecza Péter alkotását 1993. november 20-án leleplezték le.
Mi, magyarok az elmúlt száz évben erőt merítettünk és merítünk ma is a Trianon okozta fájdalomból.
Szilágyi Péter az eseményen hangsúlyozta: Magyarország ma erősebb, mint az elmúlt száz évben bármikor.
A nagy háború után az iratosiak kérték, hogy Romániához csatolják a településüket, ez nem valósult meg.
Egy kenyéren vagyunk, közös a sorsunk: így tudott népünk a viszontagságos történelem tükrében is megmaradni.
Szilágyi Enikő magával is jobban meg akarta értetni, hogy Trianon a nemzet tragédiája.
Egy reménytelen ideológiai csörtét vívunk, ahelyett, hogy építenénk a jobboldali történelmi narratívánkat.
A trianoni trauma arra figyelmeztet, hogy nemcsak a gyásszal, hanem a jövőbe tekintéssel is törődni kell.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A végzetes baleset a 22-es főúton történt.
A Tisza Párt elnöke nem tud uralkodni magán.
Az utolsó simításokat végzik a Kossuth téri színpadon, és már a kormányfő is dolgozik az ünnepi beszédén.
Egy platformra került a Magyar Tudományos Akadémia és a Tisza Párt.
Az ország modernizálja légerejét, de nem fordul el Oroszországtól – hangsúlyozta Somkuti Bálint biztonságpolitikai szakértő.
A cél a két nemzet közötti szoros kapcsolatok ápolása.
Berlinben tanácskozás zajlott.
Kelet-Afrikában az ázsiai nagyhatalom segített a közlekedés modernizációjában.
A Liverpool a hosszú utazás után szerdán 21 órától a Frankfurt otthonában lép pályára a Bajnokok Ligájában.
Tesztelje magát ezzel az öt kérdéses kvízzel, amely a mozi kultikus árnyoldalait villantja fel.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.