Trianon-összeállítást mutattak be a Gyulai Várszínházban

„Ez már feltámadás” – Trianon 100 címmel tartotta meg az idei nyári évad harmadik bemutatóját a Gyulai Várszínház. Az Erdélyi Hét keretében Szilágyi Enikő kolozsvári születésű színművész verses-zenés összeállítással, Cári Tibor és Szabó J. Attila zenésztársainak közreműködésével lépett közönség elé. Az előadás a magyar nemzet szétszabdalását jelentő történelmi tragédiára hívta fel a figyelmet.

2020. 08. 09. 10:16
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Van még egy utolsó korszaka is az előadói estnek: a kortárs. Farkas Árpád költeményeit (Zsoltár, Avaron, Dúdoló, Alagutakat a hóban) az 1970-es években írta, de ma is igazak. Persze attól függ, miként szavaljuk el ezeket, milyen kontextusban. A Szilágyi Enikőében Farkas Árpád művészi jelenléte rendkívül fontos.

A Trianon-műsor létrehozása során a művésznőnek volt egy nagy felfedezése is. Farkas Wellmann Éva költészete, amely megdöbbentette, elsősorban tartalmilag, de megdöbbentette gondolatainak játékossága, könnyedsége, ugyanakkor súlya, tragikuma miatt is. Az Otthon a dadogásban című versét már első olvasatra a sajátjának érezte. Hozzá is szól, de mindazokhoz is, akik elhagyták az anyaföldjüket, lemondtak az anyanyelv mindennapos használatáról, ennek felszabadító erejéről. Végzetes jelenség ez, mivel az anyanyelvet nem lehet belőlünk kiszakítani, benne van a génjeinkben. Trianon ezért is veszteség, vallja Szilágyi Enikő, aki Farkas Wellmann Éva Ha volna nincs című megzenésített versét el is énekelte.

A produkcióban Szőcs Gézától az Esti ima, a Trianoni levél, a címadó Ez már feltámadás hangzott el, befejezésként pedig egy részlet Karinthy Frigyesnek a kisfiához írott leveléből (Levél kisfiamnak). Az összeállításhoz Cári Tibor írt zenét, ami saját maga zongorán, Szabó J. Attila csellón adott elő.

Déryné-korszak a szocialista Romániában

Abban a korszakban, amikor Szilágyi Enikő színész lett, 1978-ban, Romániában a legkegyetlenebb diktatúra tombolt. Rozoga autóbuszokkal, sárban, hóban járták a vidéket. Este tízkor mindig elvették a villanyt, ami után a helyi értelmiségiek hozták a gyertyákat, hogy az előadást le tudják játszani. Fűtés soha nem volt. A közönség bundákkal, gyapjúcsergékkel ült a nézőtéren, a színészek félig lefagyva hirdették a magyar igét. Így vitték el a kultúrát a legkisebb falvakba is, nem álltak meg. Déryné-korszak volt ez, amelyben a magyar szó értéke, az anyanyelv, a nemzeti identitás megőrzése a színházhoz kötődött. A nézőnek igénye volt rá. Ugyanezek a házak ma már nem telnek meg, millió lényegtelen apróság vonja el a figyelmünket az élet fontos dolgairól. – Ám isten őrizz, hogy bárki is azt higgye, jobb volt a diktatúrában! – összegzett Szilágyi Enikő a bemutatót követő közönségtalálkozón.

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.