A búza és a kenyér ősidőktől fogva szinte minden kultúrában kiemelt jelentőséggel bír. Eredete már a mezopotámiai, asszír, egyiptomi, görög, római mondákban, eposzokban, vallásos szövegekben is fellelhető, a Bibliában pedig mint eledel és mint isteni jelkép is megjelenik.
Krisztus megtört teste nélkülözhetetlen táplálék
A könyvek könyvének első lapjain az egyiptomi éhínséggel összefüggésben találkozunk először a kenyér fogalmával, majd a kivonuláskor a kovásztalan kenyér elrendeléséről olvashatunk, de a kenyér nem hiányozhatott a szent sátorból sem. Az Újtestamentumban viszont jóval tágabb értelmezést nyer: Jézus mennyei kenyérnek az élet kenyerének és élő kenyérnek nevezte magát, a kenyeret belefoglalta az Úr imájába, az úrvacsorát kenyérrel szerezte, teste megtöretését a kenyér megtöréséhez hasonlítva.
– Jézus az Újszövetségben nagyon tudatosan hasonlítja az ő testét a kenyérhez, és vérét pedig a borhoz. Arra utal ezzel, hogy
amilyen létfontosságú táplálék a kenyér itt a Földön, éppúgy nélkülözhetetlen létfeltétel az örök élet szempontjából Jézus megtört teste és kiontott vére, vagyis a golgotai kereszten bemutatott áldozat.
Ahogy a kenyér táplálja az ember testét és erőt ad az élethez, úgy Krisztus értünk megtöretett teste lelkileg táplál minket és erősíti a hitünket – fejti ki a kenyér szakrális jelentőségét Balázs Antal beregardói református lelkész.
A kárpátaljai lelkipásztor, aki Makkosjánosi református gyülekezetében is szolgál, viszont kiemeli, hogy ne azonosítsuk a jelképet a jelzett dologgal. – A II. Helvét Hitvallás egyértelműsíti, hogy míg az úrvacsorában a kenyeret mint jelképet fizikailag vesszük magunkhoz, addig Krisztus megtört testét lelkileg, a Szentlélek által vesszük magunkhoz. A jelkép tehát nem egyenlő a jelzett dologgal. Mégis fontos eszközök, mert ahogy a saját kezemmel magamhoz veszem a jelképeket, megerősödik a hitem, hogy Jézus teste ilyen bizonyosan töretett meg értem, és vére értem ontatott ki.
Imádkozva és dolgozva
Amellett, hogy a kenyér egy olyan szimbólum, amely elsősorban az Istennel való közösségünket jelképezi, az ember és a föld szoros kapcsolata is kirajzolódik benne.
A magyar nép számára kiemelt fontossággal bírt a keresztény értékrend szerinti élet, a hagyományok életben tartása, az összetartozás tudata, valamint az anyaföld és a munka tisztelete.
Őseink a legkorábbi időktől foglalkoztak gabonatermesztéssel. A legrégebbi nyomok öt gabonafélére, a kölesre, az árpára, a hajdinára, a barna rizsre és a búzára utalnak. Utóbbi a legfontosabb kenyérnövényünk, amelyet nagy tisztelet övezett minden időben. A hagyomány szerint augusztus az aratás vagy az új kenyér hava is, mivel az aratási munkálatok után az új búzából Szent István-napra sütötték az első kenyeret. Ezen a napon az egész országban aratóünneppel köszöntötték a megszentelt, nemzeti színű szalaggal átkötött, majd szétosztott új kenyeret, ez a szokás ma is él.
