Moszkva jelezte, hogy nem fog beavatkozni
Dina Maszlova: Nem nevezhető ellenforradalomnak a biskeki tüntetés és hatalomváltás.
Dina Maszlova: Nem nevezhető ellenforradalomnak a biskeki tüntetés és hatalomváltás.

Több francia nagyvárosban is demonstráltak Emmanuel Macron „globális biztonsági törvény” névre hallgató törvényjavaslata ellen.

A lengyel külügyminiszter szerint a vétó legitim eszköz az uniós tárgyalásokon.

A szélsőbalos média szerint rasszista rendőrök lőttek, noha erre nincs bizonyíték.

A március eleji időszakát idézi az Olaszországi vírushelyzet, a szigorítások miatt több nagyvárosban tüntetnek, az embereknek elegük van.

Muzulmán körökben egyre több a felhívás a francia termékek bojkottjára és tüntetésekre.

Agresszív tüntetéseket szerveztek Varsóban a hétvégén abortuszpárti, baloldali aktivisták.

A városban a szélsőséges BLM-tüntetők által létrehozott autonóm zóna súlyos károkat okozott a helyieknek.

Az Európai Unió már Aljakszandr Lukasenka ellen is szankciókat szabott ki.

A minszki belügyminisztérium tájékoztatása szerint az előállítottak többségét még nem bocsátották szabadon.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A nagy tűzlepkét a kihalás fenyegeti.

Miért a Fidesz a biztos választás? Orbán Viktor felelt a kérdésre.

Menczer Tamás szerint a Tisza elnöke jogi lépésekkel menekül a politikai kérdések elől.

Pénteken este és éjszaka többfelé veszélyes útviszonyokra kell számítani.

A kormány a magyar emberek pénzéből Magyarországot fejleszti, és nem pedig Ukrajnát.

A nagyvárosok közbiztonságának helyreállítása komoly kihívást jelent a dél-európai ország számára.

Az Egyesült Államok által végrehajtott grönlandi annexió súlyos következményekkel járhat.

A hangfelvételek királya éppen nem tartotta magánál a diktafont, amikor fizikáról kellett tanulni az iskolában.

A lengyelek csak az első percekben vezettek, aztán jöttek a magyarok és minden nyitott kérdésre pontot tettek.

Erre a megszakításra senki sem számított a Bahrain Darts Mastersen.

Egy nagyszabású történelmi eposz egy utazásról, amely örökre megváltoztatta a világot.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.