
- Magyar Nemzet
- turizmus
turizmus

Szent Lőrinc könnyei hullanak
Augusztus a csillaghullás, a meteorok hónapja, amikor porszemcsék és kisebb kődarabkák ezrei égnek el, látványos fénycsóvát húzva a Föld légkörében.

Budapest megelőzte Prágát
Tíz százalékkal bővülhet a magyarországi turizmus árbevétele az idei évben, a szektor a bruttó hazai termék (GDP) 11 százalékát termeli. Ezt a mutatót 2030-ra 16 százalékra kellene emelni.

Guller Zoltán: Idén 10 százalékkal bővülhet a turizmus árbevétele
A vendég-, vendégéjszakák száma 2010 első hat hónapjához képest több mint 70 százalékkal, a szálláshelyek árbevétele pedig több mint 136 százalékkal nőtt.
Turisták tízezrei a fővárosi Szigeten
Főleg Nagy-Britanniából érkezik a legtöbb látogató, Hollandiából 14-15 ezren érkeznek, de a leglelkesebb szigetlátogatók rangsorában a franciák, a németek és az olaszok is elöl járnak.

Elektromos „repülő autót” mutattak be Japánban
Egy elektromos „repülő autó” prototípusát mutatta be hétfőn Tokió közelében a japán NEC Corp. elektronikai cég.
Kártérítést kapnak az utasok
A kártalanítási procedúrát a Taurus Reisen utasai esetében is megkezdte a Tunisair, a Taurus Reisen pedig az elveszített két éjszaka árát térítette vissza az utasoknak.

Elképesztő összegeket költöttek el a kínai turisták tavaly külföldön
A kínai turisták 149 millió utazást tettek és 130 milliárd dollárt költöttek el külföldön 2018-ban a China Tourism Academy vasárnap közzétett kimutatása alapján.
Vendégek tízezreit vonzza hazánkba a Magyar Nagydíj
Tegnap megkezdődött a 34. Forma-1 Magyar Nagydíj versenyhétvégéje, amelynek előkészületeit a budapestiek már napokkal ezelőtt érzékelhették: a héten folyamatosan érkeztek a külföldi szurkolók.

Budapest
Magyarország, azaz Budapest – 2019-ben Európa sportfővárosa – számos magas rangú sporteseményt rendezett a közelmúltban, rendez idén és fog rendezni az előttünk álló néhány esztendőben.

Fontos híreink
Kézilabdázóink touchdownra játszottak a vb-n, Golovin nem értette

Kreml: Az orosz elnöknek jelentést tettek Pokrovszk és Vovcsanszk elfoglalásáról

Kapu Tibor elárulta Orbán Viktornak azt a gyerekkori álmát, ami nem teljesült + videó

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Két nőt is kiütött egy taxis, elkapták a rendőrök
A férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

Meghalt Sághi István
77 évesen kórházban hunyt el.

Embert gázolt a HÉV is
A Szentmihályi út és a Kerepesi út kereszteződésében dolgoznak a tűzoltók.

Lázár János nagyot ment a mai Lázárinfón, kormányfői ambícióiról is beszélt+ videó
Mindenki meneküljön a Tisza-reformoktól, szégyen és gyalázat a nyugdíjak megadóztatása – fakadt ki a miniszter.
Külföldi híreink

Szijjártó Péter: Ez egy ilyen világ + videó
A tárcavezető a georgiai kormánnyal való együttműködést méltatta, és élesen bírálta a „nemzetközi liberális médiát”.

A NATO vezetője megelőző csapásokat is kilátásba helyezett Oroszországgal szemben
A szövetségen belül komoly viták zajlanak arról, meddig lehet elmenni.

Halálos orosz rakétazápor zúdult Ukrajnára
Több régióból is jelentős károkról érkeztek jelentések.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Durván ráijesztettek a svájciak a magyar lányokra a női kézilabda vb-n
A magyar női kézilabda-válogatott többször is négygólos hátrányba került a csoportelsőségről döntő meccsen.

Orbán Viktor üzenete Musknál is betalált – már tízmillióan látták + videó
A magyar miniszterelnök a migráció veszélyeire hívta fel a figyelmet.

Orbán Viktor is reagált a karmelitába bekerült tiszás megszorítócsomagra + videó
A miniszterelnök Brüsszelben már olvasta ezeket a javaslatokat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

