Kimcsi és hanbok Szöulban

Ritkán fordul elő, hogy az ember egy hosszú hétvégéért átrepüli a fél világot – jelen sorok írójával, kis túlzással, mégis ez történt. A LOT lengyel légitársaság Budapestről induló első közvetlen szöuli járatán repültünk a dél-koreai fővárosba szep­tember közepén, és bár az időeltolódás és a félnapos repülés éreztette hatását, a kétnapos egzotikus látogatásba sok minden belefért.

Dél-Korea és Magyarország harminc éve vette fel egymással a diplomáciai kapcsolatot, ám ez idáig nem volt közvetlen légi összeköttetés a két főváros között. A lengyel légitársaság ezen a helyzeten változtatott: a heti három alkalommal induló járatok 11 órára rövidítik a csaknem kilencezer kilométeres utazást. A LOT tervei szerint idővel a mostani járatsűrűséget tovább növelnék, akár heti hat-hét alkalommal is indítanák a Boeing Dreamliner gépeket a Ferihegyi reptérről. Bár a tucatnyi újságíróval együtt a LOT és a Budapest Airport közös szervezésében csak rövid bepillantást nyerhettünk az ázsiai kistigris tízmilliós fővárosába és környékére, ez is meggyőző volt, hogy érdemes több időt eltölteni az ázsiai országban.

A hosszú, de kényelmes repülőút után ottani idő szerint kora reggel érkezik a gép az Incshoni Nemzetközi Repülőtérre, innen kicsivel több mint egy óra alatt jutottunk be a fővárosba. Szöul izgalmas keveréke a hagyományosnak és az ultramodernnek: a felhőkarcolók tövében pagodák, tradicionális kis üzletek bújnak meg. A Han folyó két partján elterülő városban mindenhol tetten érhető a hagyomány: az épületek, a paloták, a városfal elhelyezkedését sok helyen a fengsui elvei alapján alkották meg, és bár ez nyilvánvalóan nem tűnik fel az avatatlan szemnek, egy tízmilliós metropoliszhoz képest meglepően nyugodt hangulatú a város.

Szöulban található a legnagyobb koreai csebolok, vagyis családi alapítású óriásvállalatok székhelye is, többek között a Samsung, az LG és a Hyundai központja is itt van. Egy nap alatt vajmi keveset lehet bejárni a város érdekesebb látnivalói közül, de jó szervezéssel mindenből kaptunk egy kis ízelítőt. Az öt királyi palota közül a Kjongbokkung-palotába jutottunk el. Az ­1300-as évek végén épült a koreai palotaépítészet ezen remeke, a neve azt jelenti: A mennyek által megáldott. A japán invázióban, az 1590-es években ennek ellenére sajnos elpusztult, és csak néhány évszázad múlva, 1897-ben építették újjá. Később, a XX. század elején a japánok ismét jöttek, és ekkor az épületek kilencven százalékát lebontották. A helyreállítás 1990 óta folyik.

Az őrségváltási ceremóniára érkeztünk meg a palotához, és az élményhez nagyban hozzájárult a rengeteg, ­koreai népviseletbe öltözött helyi és turista is. A hanbokot, azaz a tradicionális ruhákat helyben lehet kölcsönözni, ezzel sokan élnek, és meglehetősen mulatságos fotókat lehet készíteni a hagyományos öltözékekben szelfizőkről – sőt, sokan készséggel pózolnak a turisták kamerái előtt is.

Szöul szívében, a felhőkarcolók tövében bújik meg a koreai szon-buddhisták központi temploma, a Jogyesa-templom. A gazdagon díszített épület szabadon látogatható, mindössze néhány alapvető szabályt kell betartanunk – csak cipő nélkül lehet belépni az épületbe, és csakis az oldalsó bejáratokon keresztül. Élő központja ma is a ­koreai buddhistáknak.

Nem messze innen található Szöul nyüzsgő bevásárlóutcája, az Insa-dong városrészben található Insadong-gil, ahol modern galériák és hagyományos üzletek váltják egymást, és természetesen utcai ételárusokat és kis éttermeket is kipróbálhatunk, ha hagyományos koreai konyhára vágyunk.

Helyi viseletbe öltözött turisták fényképezik magukat a Kjongbokkung-palotában
Fotó: Bodó Gábor

A második nap nagy részét a DMZ-ben töltöttük, azaz a demilitarizált övezetben. Ez a terület egy négy kilométer széles és 250 kilométer hosszú zóna Észak- és Dél-Korea között, 1953-ban létesítették, a koreai háborút lezáró fegyverszünet megkötésekor. Bár békeszerződés 66 év után sincs a két ország között, a turizmus már ide is utat tört: szervezett csoportokkal látogatható a terület. Bár a fotókról ismert kék barakkokba – ez a hadban álló két fél és az ENSZ-közvetítők találkozóhelye – sajnos nem jutottunk el ez alkalommal, így is érdekes élmény volt áttekinteni Észak-Koreába. Szó szerint, ugyanis kilátópontokon távcsöveken keresztül nézhetünk át a világtól elzárt ország határközeli részébe, bár sok mindent nem láttunk a lengedező vörös csillagos zászlón kívül.

Eljutottunk viszont egy alagútba, ami egyike azoknak, amelyet a kommunista rezsim épített titokban, hogy ezeken keresztül rohanhassa le déli szomszédját. A feltételezések szerint több tucat hasonló alagút lehet a két ország között, ebből a déliek ez idáig négyet tártak fel. Az általunk meglátogatott járat 70 méterrel a föld alatt húzódik, egy disszidens mérnök árulta el a meglétét a hetvenes évek elején, ám mivel pontos helyet nem tudott mondani, évekbe tellett, míg lokalizálni tudták a ma csak 3. számú alagútnak hívott létesítményt. Az észak-koreaiak természetesen nem ismerték el, hogy ők építették az alagutat, hivatalos kommunikációjában Phenjan azt közölte, hogy egy szénbánya része a vájat. Ennek érdekében helyenként még feketére is festették a sziklafalakat, arról az apróságról azonban elfelejtkeztek, hogy a félsziget ezen részén nemigen található szén.

Természetesen nem mehettünk el szó nélkül a gasztronómiai élmények mellett sem – ezek pont olyanok voltak, amilyenre az ember egy egzotikus országban számít. Kis porcelántálakban apró adagok, némelyik csak egy falat, és gyakran nehezen megállapítható, hogy milyen zöldség vagy hús rejtezik a tálkában, ám rizs mindenhez és minden mennyiségben volt. Akárcsak a koreaiak jellegzetes, savanyított étele, az étkezések elengedhetetlen része, a kimcsi. A legfontosabb összetevői a kínai kel, a retek, a zöldhagyma és az uborka; az erjesztéssel készült ételnek többszázféle változata létezik, és a világ egyik legegészségesebb ételének tartják. Az egyik turistalátványosságnál is visszaköszönt, amikor egy kislányt fotóztak a szülei: „Say kimcsi” – mondták neki, legalábbis a mi európai fülünk így hallotta, annál is inkább, mert sajtot mégsem mondhattak, kismadár pedig egy sem volt a közelben.

Növekvő érdeklődés

Budapest és Szöul között évente mintegy 75 ezren utaznak, a kelet-közép-európai régió és Szöul között utazók száma pedig eléri az 580 ezret évente. A Budapesti Fesztivál és Turisztikai Központ nemrég közzétette a statisztikák alapján, hogy az idén az első nyolc hónap forgalma alapján a Koreai Köztársaság a tizenkettedik a küldőországok tekintetében, a magyar főváros iránt folyamatosan nő a dél-koreaiak érdeklődése, amit a nekik értékesített szállodai vendégéjszakák növekvő száma is igazol – éves összevetésben 17,7 százalék a növekedés. A LOT szeptember 23-án indított Szöul–Budapest járata ebben további perspektívákat nyit a szakértők szerint, mivel ez az első alkalom, hogy a magyar és a dél-koreai fővárost közvetlen, menetrend szerinti légi járat köti össze.