Lezárták az M3-ast, kamion és busz is ütközött
Hajdúnánás irányába lehet kerülni.
Hajdúnánás irányába lehet kerülni.

Szerda késő délelőtt.

Lehetne hálás is, de nem az – fogalmaztak.

Harminc négyzetméternyi műhely égett Kengyeldűlőn.

A tűz hamar átterjedt a tetőre.

Brutális pusztítást végzett a tűz.

A lakók az erkélyeken keresztül próbáltak kimenekülni.

A kisfiú a megszületése után esett a vécébe.

Makacsabb volt, mint egy macska.

Nagyjából negyven tűzoltót vezényeltek a helyszínre.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A multinacionális cégek nemzetek feletti érdekeit kiszolgáló globalista lobbisták érkeztek a Tisza Párthoz.

Kórházba 266-an kerültek súlyos, akut légúti fertőzés miatt.

A médiatanács a gyermekmesék korhatár-besorolásának megfelelőségéről is döntött.

A fiatalokból álló bűnszervezet hamis aranylapokkal seftelt.

Súlyos támadások érték az országot.

Nem zárta ki egy harmadik elnöki ciklus lehetőségét sem.

Arra kényszerítik a gyerekeket, hogy tiltakozzanak.

Elindult az előszériás gyártása az új, elektromos i3 limuzinnak. Valószínűleg hatótáv-rekorder lesz.

A tavaszi érettségi vizsgaidőszak május 4-től július 1-jéig tart.

A korábban eljáró bíró elfogultsága miatt kell megismételni az eljárást.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.