Maruzsa Zoltán: A válsághelyzetet mi nem megszorításokkal kezeljük
Vonzóbb a tanári pálya a járvány gazdasági hatásai miatt, enyhülhet a pedagógushiány.
Vonzóbb a tanári pálya a járvány gazdasági hatásai miatt, enyhülhet a pedagógushiány.

Számos ponton szakítanak a korábbiakkal az új Nat alapján átdolgozott történelemtankönyvek.

A Hír TV Magyarország élőben című műsorában Földi-Kovács Andrea vendége a Magyar Írószövetség elnöke, Erős Kinga mondta el véleményét az új Nemzeti Alaptantervvel kapcsolatban.
Valóban múlt századi, ósdi az új Nat, ami „fasiszta írók” oktatását teszi kötelezővé és leszoktat a gondolkodásról? Erről beszélgetett vendégeivel Földi-Kovács Andrea a Hír TV Credo című műsorában.
Ennek már régen meg kellett volna történnie – jelentette ki a Magyar Nemzetnek Dörner György, az Újszínház igazgatója a Nemzeti alaptanterv körül fellángolt vita kapcsán.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Egy lánynak próbált segíteni.

Már több mint kétmillió ember kapott ellátást az ügyeletekben.

Ha otthon talál ilyet, ne szedje be!

A művész 55 éves volt.

A tárcavezető a budapesti Bozsik Arénában tett ígéretet.

Moszvára szegeződik minden tekintet.

A bíróság döntött.

Nem csoda, ha a fogyasztók könnyedén tovább állnak.

Even certificates of authenticity were issued for the special items.

Második csoportmeccse után továbbjutott a nemzeti csapat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.