Újdonságok a magyar őstörténetben

Újszerű megközelítést hoznak a módosított Nemzeti alaptanterv (Nat) szerint átdolgozott történelemkönyvek, a korai magyar történelemről eddig ismert tartalommal sok tekintetben szakít az új anyag. A legfontosabb változásokat a szerzőkkel készített interjúsorozatban mutatja be a Történelemoktatók Szakmai Egyesülete, elsőként Szabados György történész, tananyagfejlesztővel.

A magyar őstörténettel és a magyar nép származásával kapcsolatban az új tananyag sem foglal egyértelmű állást, de több új szempontot is felvet, például fokozattan figyelembe veszi az eredetmondákban gyökerező hagyományt, jóval kisebbnek tekinti a nyelvészet relevanciáját és elveti a finnugor ősnép létezését. A szemléletváltást Szabados György szerint a kutatási módszerek finomodása indokolja. Úgy fogalmazott: tudatosult végre, hogy tarthatatlan az a leegyszerűsítés, amely szerint a nyelv története egyenlő a nép történetével.

– A korai magyar történelemben sosem volt és sosem várható teljes szakmai konszenzus. Aki ilyet mond, az vagy ennyire nem ért a kutatáshoz, vagy tudatosan állít valótlant. Ennélfogva egy tankönyvön sem lehet konszenzust számonkérni! Amit számon lehet kérni, az a következő: szülessék forrásokon és szakirodalmi eredményeken alapuló valószerű történeti rekonstrukció, az „így is történhetett” elv jegyében – hangsúlyozta a szerző.

Változást jelent a korábbiakhoz képest, hogy az új könyvből kimarad a „kettős fejedelemség” fogalma, emellett komoly újdonságot jelent az is, hogy az átdolgozott tananyag szerint a magyarság már az Etelközben az államiság szintjére jutott. A legújabb kutatások szerint Álmos a törzsszövetségi rendszert felülíró nagyfejedelmi hatalmat hozott létre. Azaz már a honfoglalás előtt Magyar Nagyfejedelemségről kell beszélni. – Ami az Álmossal kezdődő új időszámítást illeti: Álmos egyeduralomra jutásával (vérszerződés mondája) a IX. század közepén végbement a politikai hatalom koncentrációja, létrejött az etelközi sztyeppe-állam – ismertette a tankönyvszerző.

Árnyaltabbá vált a honfoglalás kérdése is, amelyet az új könyv Árpád és Álmos közös sikerének tekint. – Az biztos, hogy két, egymást követő honfoglaló nagyfejedelmünk volt, apa és fia, Álmos és Árpád. Azt már megint nem tudom ésszel felérni, hogy a történeti köztudatban miért csak Árpád jelenik meg ezekkel az érdemekkel – emelte ki a történész, aki szerint az új megközelítés nem Árpád emlékét taszítja le, hanem Álmosét emeli fel, azaz lényegében „újabb” nemzeti hőshöz jutottunk, akinek meg kell becsülni a hagyatékát.

Szabados György a magyarok kalandozásai helyett az „államérdekű hadjáratokról” beszél a tankönyvben. – A „kalandozás” szóval az a baj, hogy nem azt jelenti, ami valójában történt. Kalandozni annyit tesz, mint kedélyes, ötletszerű portyákra indulni, márpedig a magyar katonák állami érdekekből keltek – néha több ezer kilométeres, Hispániáig, az Atlanti-óceán partjára, Dél-Itáliába és Konstantinápolyig elérő, igen veszélyes – útjukra. E támadásoknak csak kísérő jelensége és nem kiváltó oka volt a zsákmányszerzés – magyarázta.

A tananyagfejlesztő beszámolt arról is, hogy a magyarok bejövetele korántsem fejvesztett menekülés, sokkal inkább tudatos honszerzés volt, Szent István koronázása nem Esztergomban, hanem Székesfehérvárott történt, és hogy ideje volt már több figyelmet szentelni a XII. századnak a tananyagban. Kiemelte: fontos, hogy a tudás ne merev dogmaként, hanem élő, megújulni képes gondolatként jelenjék meg a diákok számára. A Szabados Györggyel készült teljes interjú itt olvasható.