Az Újpest közel járt a sikerhez, aztán jött az ellenfél kapusa
Két magyar játékos lőtte a fővárosi csapat góljait Kecskeméten.
Két magyar játékos lőtte a fővárosi csapat góljait Kecskeméten.
Fehér Csaba játszott BL-negyeddöntőn is, de érzelmileg a válogatott jelentette neki a legtöbbet.
A lila-fehérek távozó csapatkapitánya szót sem említett korábbi csapatáról, miután aláírt a Vidihez.
A hazai téli átigazolási időszak utolsó napján több csapat erősíthet még.
Nehéz szabadulni a gondolattól, hogy a kiesés elől menekülő fehérváriak ne a vetélytársukat akarnák gyengíteni.
Csoboth Kevin góljával az Újpest Angyalföldön győzte le 1-0-ra a Vasast a labdarúgó NB I 19. fordulójának zárómérkőzésén.
A felcsúti meccs után kialakult a sorozat negyeddöntőjének mezőnye.
A zöld-fehérek hazai pályán játszanak az ősi rivális ellen, amely legutóbb nyolc éve nyert az Üllői úton.
A magyar futball Benficát is megjárt tehetsége Fiola Attila hibája után vette be a Fehérvár kapuját.
Amiért még egyszer, utoljára írok az Újpest gyalázatos kálváriájáról, az egy tragikomikus, szimbolikus hír.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
„A Nyugat vesztésre áll az Oroszország elleni háborúban” – fogalmazott a miniszterelenök.
A Ferencváros a Máltán rendezett döntőben magabiztosan, két góllal győzte le a szerb Novi Belgrádot.
A Momentumhoz hasonlóan a Mindenki Magyarországa Néppárt sem fog indulni 2026-ban, de azért hagytak egy kiskaput.
A lakosok RO-Alert üzenetet fognak kapni. Akár 45 lakóházat is érinthet az evakuálás.
A gálát élőben közvetítette a Duna, az M2 Petőfi TV és a Petőfi Rádió.
Scott Bessent amerikai pénzügyminiszter számolt be a lehetőségről.
Már hetedik alkalommal vonult végig az 1848 méteres, két méter széles nemzet zászlója az Andrássy úton, hogy a Városligethez érve élő kokárdaként tisztelegjen a magyar hősök szoborcsarnokánál.
Tombol a kettős mérce.
A gálát élőben közvetítette a Duna, az M2 Petőfi TV és a Petőfi Rádió.
Scott Bessent amerikai pénzügyminiszter számolt be a lehetőségről.
Már hetedik alkalommal vonult végig az 1848 méteres, két méter széles nemzet zászlója az Andrássy úton, hogy a Városligethez érve élő kokárdaként tisztelegjen a magyar hősök szoborcsarnokánál.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.