Világszerte fokozódik a keresztények elleni erőszak
Sokan nem tudatosítják azt a média által is gyakran figyelmen kívül hagyott tényt, hogy jelenleg a kereszténység a világ legüldözöttebb vallása.
Sokan nem tudatosítják azt a média által is gyakran figyelmen kívül hagyott tényt, hogy jelenleg a kereszténység a világ legüldözöttebb vallása.

Az orosz védelmi tárca keddi állítása szerint a NATO egyik F-18-as harci repülőgépe megpróbálta megközelíteni Szergej Sojgu védelmi miniszter repülőjét a Balti-tenger nemzetközi vizei felett, de orosz Szu-27-esek „elüldözték”.
A vallásuk miatt üldözöttek 80 százaléka keresztény, 1200 templomot támadtak vagy rongáltak meg – mondta külgazdasági és külügyminiszter.

A Százak Tanácsának tagja annak a véleményének adott hangot, hogy ami ma a keresztények ellen folyik, az minősíthető holokausztnak.

A legtöbben továbbra is az afrikai és a közel-keleti régióban veszítik életüket, elsősorban iszlamista merénylők keze által.

Tavaly 215 millió keresztényt ért atrocitás a vallása miatt világszerte, az ENSZ adatai szerint ötven olyan ország lehet most, ahol tombol a keresztényüldözés.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péter pártja feladná az ország szuverenitását.

A miniszterelnök tájékoztatott: aki felkészült lesz, az tud leginkább teret foglalni majd.

A teljes vármegyében kevesebb mint tíz működő Tisza-szigetet találtunk.

A kormányfő Kecskeméten elhangzott beszédének fő üzeneteit foglalta össze Szánthó Miklós.

Hétfőn Londonban találkozik a francia elnök, Zelenszkij, Keir Starmer brit miniszterelnök és Friedrich Merz német kancellár.

Soltész Miklós a Szent Miklós-napi búcsús körmenet alkalmával köszöntötte a székelyföldi település lakóit.

A fő cél, hogy az izraelieket és a palesztinokat a saját területeiken tartsa.

Szoboszlai Dominik szerezte a Liverpool harmadik gólját a Leeds ellen idegenben, de a hazaiak a hosszabbításban egyenlítettek.

Valamivel közelebb kerültünk annak megismeréséhez, hogy ki lesz a magyar válogatott negyeddöntős ellenfele.

„Nekem jót tesz a tanulás, segít elterelni a gondolataimat a kézilabdázásról” – nyilatkozta az irányító.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.