Beleremegne az unió Ukrajna csatlakozásába
Az első öt évre szóló teljes költség két és fél ezermilliárd euró lenne, amely az EU éves költségvetésének 12 és félszerese.
Az első öt évre szóló teljes költség két és fél ezermilliárd euró lenne, amely az EU éves költségvetésének 12 és félszerese.

Sajnos a bővítés tekintetében nagy képmutatás is van az Európai Unióban – szögezte le Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Bledben.

A csatlakozni kívánó országok teljesítményét egyenként és egyesével kell bírálni – jelentette ki Szijjártó Péter.

Szijjártó Péter az ügyben konkrét segítséget jelentett be.

A külgazdasági és külügyminiszter szerint biztonsági és gazdasági szempontból is uniós érdek Szerbia csatlakozása.

Noha egy részük sürgeti a bővítést Európa biztonsága szempontjából, szakértők szerint a hollandok keveset tudnak az EU működéséről.

Az egyezményeknek köszönhetően a térség hat államának polgárai útlevél nélkül léphetik át a határokat.

Remélik, hogy minden tagállam talál olyan pontokat, melyeket támogatni tud.

Az ukrajnai háború tükrében Magyarország semmiképp nem szeretné, ha déli irányból is hasonló típusú biztonsági kihívásokkal kellene szembenéznie a következő években.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az elkövetőt elfogták.

A Generális Konvent elnöksége már korábban kilátásba helyezett egy ilyen lépést.

A politikus vitára is kihívta a Tisza szereplőit, és kijelentette: a rezsicsökkentést és a magyar érdekek védelmét csak a kormánypártok képviselik.

A miniszterelnök szerint a Tisza nem tud és nem is akar kimaradni abból a néppárti stratégiából, amely a vétójog eltörlését és az Európai Unió katonai szövetséggé alakítását célozza.

Az amerikai elnöknek fogy a türelme.

A Rheinmetall üres kézzel távozik.

Egy szülészetet ért légitámadás.

Az NB II listavezetője, a Budapest Honvéd csapata legyőzte a fehérvári csapatot, amely továbbra is mély válságban van.

A francia külügyminiszter már a diplomácia felé hajlana.

Komoly veszélyben forgott a kora-középkori Anglia.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.