Kávézás az űrben? – Lehetséges! Mutatjuk hogyan + videó
Az asztronauták egészen 2015-ig kénytelenek voltak fagyszárítással konzervált kávét inni szívószállal egy műanyag tasakból.
Az asztronauták egészen 2015-ig kénytelenek voltak fagyszárítással konzervált kávét inni szívószállal egy műanyag tasakból.
Hazánk első űrhajósa még ma is igen aktív.
Az űrkutatásért felelős miniszteri biztos a Magyar Nemzetnek arról is beszámolt, milyen feladat vár Kapu Tiborra.
A texasi cég az első kereskedelmi vállalkozás, amely űrhajót juttatott a Holdra az éjjel.
A kísérletre hét hónappal azután kerül sor, hogy az előző kilövéskor a Starship felszállás után felrobbant.
Oroszok és amerikaiak egyetértésben dolgoznak ugyanazért a célért, miközben a nemzetközi sajtó új világháborúról beszél.
Bajkonur ünnepet ül, s készül az űrutazásra. De mégse más, mint bármelyik másik város.
Mutatjuk, ki felel a kilövésért.
A csapat 168 napot töltött a Nemzetközi Űrállomáson, ahol a többi között technikai teszteteket végeztek.
A Luna–25 korrekciós hajtóműve 84 másodperc helyett 127 másodpercig működött.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Hirdetés - 29. alkalommal is megrendezte az ÁGOTA® Alapítvány kimondottan a vér szerinti családjukat nélkülöző gyermekek számára egyedülálló táborát.
A Ferencváros vezetőedzője elmondta, mi játszódott le benne a kapott góloknál.
12 órás közlekedési, baleset-megelőzési ellenőrzést tartottak a dél-pesti kerületek rendőrei.
Kampányt indított a közösségi médiában az egykori auschwitz-birkenaui náci koncentrációs tábor lengyel állami múzeuma a holokauszt-tagadás elleni küzdelem segítésére, mert úgy érzékeli, hogy elszaporodtak a nácik rémtetteit tagadó vélemények.
Tízből nyolcan állami ösztöndíjas képzésre kerültek be, ami 74 ezer fölötti számot jelent, 2500-zal több a tavalyinál.
Kínjában féktelen vádaskodásba kezdett Hann Endre.
Két gyermek meghalt, egy ember pedig eltűnt.
Tízből nyolcan állami ösztöndíjas képzésre kerültek be, ami 74 ezer fölötti számot jelent, 2500-zal több a tavalyinál.
Kínjában féktelen vádaskodásba kezdett Hann Endre.
Két gyermek meghalt, egy ember pedig eltűnt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.