Amerikai választási anzix egy belső elemző tollából
Vége lesz-e a Trump forradalomnak idén, vagy időben észhez térnek a szavazók az USA-ban és folytatódik a nemzeti ellenállás?
Vége lesz-e a Trump forradalomnak idén, vagy időben észhez térnek a szavazók az USA-ban és folytatódik a nemzeti ellenállás?

A németek csaknem fele támogatja, hogy az Egyesült Államok tizenkétezer katonát készül kivonni Németországból.

New Jersey kormányzója úgy fogalmazott, hogy napokba telhet, mire helyre tudják állítani az áramszolgáltatást.

Az elnöknek óriási ellenszélben kell küzdenie, és jól látható az ellentét a nagyvárosi és a vidéki szavazók között.

Környezetvédők a védelmi költségvetés átcsoportosítása miatt perelték az amerikai államot.

Diszkriminálják a Breitbart Joe Biden demokrata párti elnökjelölttel kapcsolatos híranyagait.

Megsemmisítette Dzsohar Carnajev halálos ítéletét egy bostoni fellebbviteli bíróság.
Buddy állapota áprilistól gyorsan romlott. Július 11-én el kellett altatni, miután alvadt vért hányt.

A járvány és a terjedését fékező szigorú intézkedések hibernálták a növekedést.

Rudy Gobert és Donovan Mitchell vezette győzelemre a Utah Jazz csapatát a New Orleans Pelicans ellen.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Április 12-én lesz a választás – emlékeztetett a miniszterelnök.

Mentők és tűzoltók is voltak velük.

Bíróság vár a targoncás férfira.

Orbán Viktor tájékozódott a rendkívüli időjárási helyzet miatt meghozott intézkedésekről.

A NATO-főtitkár óvatosan fogalmazott.

A világ egyik legértékesebb dokumentumának számít.

A díszlet mögött itt a valóság.

A magyar válogatott kapus két hónap után szerepelhetett ismét mérkőzésen.

Nem akármilyen feladatok várnak az angol trénerre.

Boszorkányok, titkos pénzverde és az ETA emberrablása.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.