Török átok
A NATO és az Európa Tanács kivételével a törökök számára az európai mozgástér gyakorlatilag bezárult.
A NATO és az Európa Tanács kivételével a törökök számára az európai mozgástér gyakorlatilag bezárult.

A volt elnök már áprilistól nyilvánosan támogatja Joe Bident.
Tüntetők megpróbálták ledönteni az USA hetedik elnökének bronz lovas szobrát a Fehér Ház közelében.

Rekordmértékben nőtt a koronavírussal fertőzöttek száma a világon az elmúlt 24 órában – közölte az Egészségügyi Világszervezet (WHO) hétfőre virradóra.
A halálos áldozatokat is követelő zavargások demokrata irányítás alatt álló városokban történtek.

Több mint három és fél hónap után ismét kampánygyűlést tartott szombat este az oklahomai Tulsában Donald Trump amerikai elnök.
A rendőrség állásfoglalásában erőszakos tömegnek nevezte a tiltakozókat.

Csaknem négy hónap után indul újra az amerikai elnök-választási kampány Oklahomában.
Az államadósság-ráta 2030-ra meghaladja a GDP 120 százalékát, ha addig nem lesz irányváltás.
A Fidesz–KDNP EP-frakciójának közlése szerint a baloldal és a liberálisok a múlt átírására törekednek.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az úszószövetség elnöke a jogerős ítélet szerint bérgyilkossal lövette agyon legnagyobb üzleti riválisát.

A gyermekkorában sérült személyiség képes érzemeket imitálni érdekből, sosem találja meg a megnyugvást.

Az interneten elszabadultak az indulatok.

Márk Tibor nem mindennapi története.

Új terveik vannak, amiket Orbán Viktor határozottan elutasít.

A korrupciós ügyek átszövik egész Ukrajnát.

Ismét tilosban járhatott a bizottsági elnök.

Öt évet töltöttek el közösen a Liverpoolnál, most viszont egymással küzdenek meg ugyanazért a célért.

Nyolcvanéves a magyar rockzene ikonikus alakja

Egy ikon, aki forradalmasította a popzenét – fedezze fel Madonna karrierjének legfontosabb pillanatait ebben a szórakoztató kvízben!
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.