Ankarában is kelet felé tekintenek
A törökök hetven százaléka idén is az Egyesült Államokat jelölte meg a legnagyobb fenyegetésként.
A törökök hetven százaléka idén is az Egyesült Államokat jelölte meg a legnagyobb fenyegetésként.

Ha a zavargások nem rendeződnek, „a társadalmak koherens szövetei szét fognak esni”.
Egyszerre szomorú és veszélyes is, hogy mostanra áruló lett belőle – mondja Boltonról az amerikai külügyminiszter.
Az ellenzéki média élteti a kialakult mozgalmat, a konzervatív sajtó igyekszik kifigurázni a jelenséget.

Hazudozó. Mindenki utálta a Fehér Házban John Boltont – így reagált a könyvre az amerikai elnök.

Matolcsy György szerint itthon már a harmadik negyedévtől gyors visszapattanás jöhet a gazdaságban.

A nyugati világ teljesen kifordult önmagából – fogalmazott Szánthó Miklós az Alapjogokért Központ és a Karc FM közös műsorában.
Több közéleti szereplő is felhívta a figyelmet Soros szerepére, sőt követelték a kitiltását is az USA-ból.

Az Északi Áramlat 2 miatt kivetett amerikai szankciók komolyan aggasztják a német cégeket.

Trump hosszú idők óta az első elnök, aki az amerikai cégek érdekeiért felvette a harcot mindenkivel.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az úszószövetség elnöke a jogerős ítélet szerint bérgyilkossal lövette agyon legnagyobb üzleti riválisát.

A gyermekkorában sérült személyiség képes érzemeket imitálni érdekből, sosem találja meg a megnyugvást.

Az interneten elszabadultak az indulatok.

Márk Tibor nem mindennapi története.

Új terveik vannak, amiket Orbán Viktor határozottan elutasít.

A korrupciós ügyek átszövik egész Ukrajnát.

Ismét tilosban járhatott a bizottsági elnök.

Öt évet töltöttek el közösen a Liverpoolnál, most viszont egymással küzdenek meg ugyanazért a célért.

Nyolcvanéves a magyar rockzene ikonikus alakja

Egy ikon, aki forradalmasította a popzenét – fedezze fel Madonna karrierjének legfontosabb pillanatait ebben a szórakoztató kvízben!
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.