Cenzúráz a Twitter?
Azokat hiteltelenítik, akik szembemennek a liberális fősodor által elfogadhatónak tartott nézetekkel.
Azokat hiteltelenítik, akik szembemennek a liberális fősodor által elfogadhatónak tartott nézetekkel.

Sok hír látott már napvilágot az őrült pénzeket kereső amerikai profi sportolók esztelen költekezéséről.
A cég 19 milliárd dollár adósságot halmozott fel, így a járvány legnagyobb áldozatai közé tartozik.
A Fed eleinte nyakló nélkül nyomtatta is a pénzt, most azonban hétről hétre csökken a mennyiség.
Egy új törvénytervezet aktivizálta az autonóm város tüntetőit. Az USA máris ellenlépéseket helyezett kilátásba.

Lesz már vakcina, lesznek különböző gyógymódok is, de mégsem sikerül teljesen felszámolni.

Donald Trump amerikai elnök csütörtökön bejelentette, hogy az amerikai kormányzat felmondja a Nyitott Égbolt szerződést.
Ha március 1-től elrendelték volna a karanténokat, a halálozások 83 százalékát lehetett volna elkerülni.
Tajvan sohasem fogadja el a Kína által hangoztatott egy ország, két rendszer elvét – üzente az elnök.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Brüsszel Ukrajna féktelen finanszírozásához adóemeléseket és megszorításokat vár el Magyarországtól

Brüsszel felső korlát nélküli finanszírozást akar a háborúnak.

És ez a közeljövőben nem is változna.

A hóhelyzetről és az országban történt kiemelt intézkedésekről tartanak beszámolót.

Két ember, aki szétfeszítheti az EU-t.

Kallas nyíltan beszélt a rezsimváltás lehetőségéről, illetve arról, hogy az Európai Unió támogatná az erre irányuló törekvéseket.

Jogvédő szervezetek adatai szerint már több mint 18 ezer embert vettek őrizetbe Iránban, miközben a halálos áldozatok száma meghaladta a két és fél ezret.

A kétszeres olimpiai bajnok úszó 2024 után ismét edzésbe állt.

Hiába ellenezte több uniós tagállam ‒ köztük Magyarország is ‒ a Mercosur-államokkal a szabadkereskedelmi egyezmény megkötését, az EP már idén tavasszal szavazhat a megállapodásról.

Amerikai ellenfél vár a magyar teniszezőre a nyolc között.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.