Már próbababákat is kiszolgál egy amerikai étterem
Velük könnyítenék meg a kötelező távolságtartást a vendégek számára a vírus elleni védekezés jegyében.
Velük könnyítenék meg a kötelező távolságtartást a vendégek számára a vírus elleni védekezés jegyében.

A V4NA Hírügynökség a spekuláns Egyesült Államokban megfigyelhető tevékenységét villantja fel.

Trump szerdán immár sokadszor ismételte meg, hogy Kínát tartja felelősnek a járvány kirobbantásáért.

Az iskolakerülő klímaaktivista új oldaláról mutatkozik be az amerikai hírtelevízió műsorában.

Bizonyos korlátozások mellett ugyan, de fogad látogatókat a Yellowstone és a Grand Canyon.

Ausztrália Amerikához csatlakozva számon kérte Kínán a koronavírus elterjedésének kivizsgálását.
Az etnikai kérdés mélységére és a kettős médiamércére világít rá Amerika kínos évfordulója.

Szombaton az egyik moszkvai kórházban fellángolt tűzben egy beteg életét vesztette, hárman megsérültek.
A kérdés csak az, hogy az emberek elkezdenek-e autókat és tehergépkocsikat vásárolni.
Az amerikai elnök, azt sejtette, hogy demokrata elődje részese volt az FBI Michael Flynn elleni vizsgálatának.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Már az európai vezetők is követelik a békecsúcsot, rájöttek arra, hogy ezt a háborút Ukrajna nem tudja a siker reményében folytatni.

Magyar Péter pedig kiszolgáltatná a magyarokat.

Demonstrációt tartottak a Dankó utcában. Karácsony Gergely is ott volt.

Hazánkban kisebb az uniós átlagnál a szegénység vagy társadalmi kirekesztettség kockázatával élő gyermekek aránya. Mutatjuk a pontos adatokat!

Donald Tusk miniszterelnök-helyettesét kifütyülték a nemzeti ünnepen.

A miniszterelnök politikai igazgatója arról írt, hogy már kész forgatókönyv van Ukrajna uniós csatlakozásáról.

A tárgyalásokat követően derűs hangulatban utaztak haza a politikusok és a munkatársaik.

Felsővezeték-szakadás okoz fennakadást.

„Ide vezet, ha egy háborúban álló ország vállalatára bízzák magyar emberek adatait.”

Az önkormányzati világ stabilan működik, hangsúlyozta Dukai Miklós.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.