George Floyd halálában olyan népi hőssé vált, mint Martin Luther King Jr. bő ötven évvel ezelőtt. Az Egyesült Államokban ma mindenki az ő nevével kel és fekszik, halála ügyében megszólal a kulturális és a sportvilág elitje, rá, a minneapolisi férfira emlékezik kicsi és nagy, akár az ország határain túl is. A koncerteken megállnak a zenészek, a focisták a mezük alatt Floyd nevét hordják, mintha ő legalábbis mindenki barátja lett volna, akit most meggyilkolt az önkény. A hatalom, Donald Trump Amerikájának brutális rendőrsége. Ezért tört ki több mint kétszáz amerikai településen kisebb-nagyobb tüntetés, ki is raboltak rengeteg boltot, összecsaptak a rendőrökkel, mindenkinél fegyver volt, lőtt is vele, hiszen ez arra szolgál, és alapvetően arrafelé így oldják meg a problémákat.
George Floyd pedig egy nap alatt vált ürüggyé. Hiszen igazából nem volt ő fontos ember, nem volt sikeres vagy népszerű, egy átlagember volt, akit elkapott egy rendőr, és belehalt a szokatlanul brutális eljárásba. Az Egyesült Államokban évente több ezer ilyen eset történik, de nem mindegyik vált ki ekkora visszhangot.
Most George Floyd az új Rodney King. Elődjét 1991-ben verték meg a rendőrök, az esetről videófelvétel készült, a fellángoló tiltakozássorozatban 63 ember halt meg, a rendet a Nemzeti Gárda, a hadsereg és a tengerészgyalogság közösen tudta csak helyreállítani. De akkor még nem volt Twitter, se Facebook, nem lehetett különböző trükkös módokon terjeszteni az igét, hogy miért verték meg Kinget. A szellem egy pillanat alatt kiszabadult a palackból, és a düh átsöpört Kalifornián.
Most van Twitter, Floydot pedig akkor ölték meg, amikor sok millió amerikai amúgy is teljesen bizonytalan a járvány okozta megakadás következtében, vagy kétségbeesett, mert elveszítette az állását – miként George Floyd –, esetleg utált otthon maradni, abban az országban, ahol senki sem ismer el maga fölött semmiféle hatalmat vagy egyszerűen csak gyűlöli a társadalmat átitató rasszizmust.
Ezt persze lehet gyűlölni, de ha valaki benne van a társadalomban, ő is része a rendszernek. Az amerikai rasszizmus összehasonlíthatatlan az európaival. Az élet minden kis pillanatához kapcsolódik, az iskolában, a munkahelyen, a buszokon, az utcán, a boltban amolyan önkéntes apartheid alakult ki, bőrszín mentén párhuzamos társadalmak képződtek, saját elittel, saját problémákkal, saját ízléssel, saját identitással. Ez a fekete közösségnek azt jelenti, hogy őket elnyomja a fehér közösség, és ezt az egyértelműen létező hátrányt ki tudja használni mindenki, akinek politikai vagy anyagi célja van. George Floyd nevével az ajkán töri fel a boltot az atlantai vandál, a megölt férfi a fejekben tisztára mossa az elkövetett bűnöket, sőt az egyenlőtlen amerikai társadalom és a brutális rendőrök léte feljogosítja a csőcseléket a pusztításra. Ahogy ez történt az összes hasonló esetben. Ez pedig rendszerszintű problémát jelent, rávilágít a borzasztóan vékonyka civilizációs és erkölcsi mázra, amit néhány óra alatt lemos egy tragédia. A gát átszakad, az elégedetlen és frusztrált tömeg pedig televíziót lop a boltokból, hiteltelenné téve az egész mozgalmat.
