
usa

Az USA és Japán is megkezdte állampolgárai kimenekítését Vuhanból
A Nap sarkvidékeit felderítő missziót indít a NASA és az ESA
Már kétmillióan támogatják, hogy Kobe Bryantről mintázzák újra az NBA-logót
Donald Trump kétállami megoldást javasol a palesztin-izraeli konfliktus rendezésére
Az amerikai elnök a Benjamin Netanjahuval tartott közös sajtókonferencián hangsúlyozta: az amerikai tervezet közvetlen tárgyalásokat irányoz elő a palesztin-izraeli konfliktus rendezésére.

Viszályt szíthat az évszázad alkuja
Elfogultnak tartják, ezért már a hivatalos ismertetése előtt elutasítja a palesztin vezetés azt a Washingtonban kidolgozott – főként gazdasági alapú – palesztin–izraeli béketervet.

„Le a kalappal a kínai vezetés előtt”
Salát Gergely sinológus szerint Pekingnek kommunikációs szinten is sikerül kihasználnia a helyzetet, kompetens vezetőkként tűntek fel a nemzetközi sajtóban.

Mexikó visszatoloncolt kétezernél több hondurasi migránst
A mexikói elnök pénteken kijelentette: az új hondurasi karaván nem spontán módon szerveződött meg, hanem bizonyos politikai célokat követő hondurasi aktivisták húzódhatnak meg a háttérben.
Washington még nem döntött arról, hogy kivonul-e az afrikai Szahel-övezetből
Washington még nem hozott döntést arról, hogy kivonul-e a Szahel-övezetből – közölte hétfőn Mark Esper amerikai védelmi miniszter Florence Parly francia védelmi miniszterrel folytatott tárgyalásai után Washingtonban.
Trump védői a tárgyaláson Joe Bidenre különösen nagy figyelmet fordítottak
Pam Bondi, a jogászcsapat tagja – aki korábban floridai államügyész volt – videórészleteket mutatott be Joe Biden egyik nyilvános pódiumbeszélgetéséből, amely még 2018 januárjában volt.
Fontos híreink
Bravúrközelben Lékó és Rapport – közel a vb-továbbjutás

Azt hazudja Brüsszel, hogy védelmet hozott, pedig valójában megszorításokat

Orbán Balázs: Nem fogjuk engedni, hogy a magyarok pénze Ukrajnában kössön ki

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Súlyt ad a magyar szónak a brüsszeli vitákban a nemzeti konzultáció
Kövér László a magyar békepolitika jelentőségét hansúlyozta.

Ismert zenészt gyanúsítanak kábítószer birtoklásával
A házkutatás során kokain is előkerült.

Orbán Viktor támogatási akciótervet jelentett be
Megduplázódik a nevelőszülői alapdíj, és célzottan növelik a speciális szükségletű gyermekeket nevelők támogatását is.

Kíméletlen kommentháború tört ki a főorvosnő halála után
Forrnak az indulatok, nem kímélik egymást a hozzászólók.
Külföldi híreink

Brit-ukrán kémakció: hárommillió dollárért próbálták megszerezni az orosz hiperszonikus fegyvert
A Kinzsal rakéta megszerzésére tett kísérlet csak egy része a titkosszolgálati játszmának.

Száműzné a gendertémát az olasz iskolákból a Meloni-kormány
Rengeteg volt a visszaélés az ideológiai tartalmú szexuális neveléssel kapcsolatban.

A Mercedes Kecskeméten nyitja meg első magyarországi kutatás-fejlesztési központját + videó
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerint ez újabb mérföldkő a magyar–német gazdasági szövetségben.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Így szól a legzúzósabb karácsonyi feldolgozás: Last Christmas, de Slipknot-stílusban
A szeretet ünnepén ezt a verziót jobb, ha nem játssza le a családnak.

Tuchelnek áldozatokat kell hoznia, retteghetnek a legnagyobb angol sztárok
A szövetségi kapitány szerint fájdalmas döntések lesznek a világbajnokságot megelőzően.

Az olaszok a magyar Platininek nevezik Détárit, aki a Serie A dobogóján látná egykori csapatát
A Bologna gárdájában kettő szezont játszott a volt világválogatott középpályás, aki ez idő alatt 16 gólt szerzett.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

