
usa

Az amerikai alelnök 24 órán belül Ankarába utazik
Elismerte a volt demokrata alelnök fia, hogy apja nélkül nem lett volna cégvezető
Washington két török minisztérium és három tárcavezető ellen vezetett be szankciókat
Két török minisztérium és három tárcavezető ellen vezetett be szankciókat hétfőn Washington, válaszul Törökország északkelet-szíriai offenzívájára.
Ismét tüntettek Hongkongban
Ezrek vonultak ismét utcára Hongkongban hétfőn este, hogy arra biztassák az amerikai kongresszus tagjait, fogadják el a törvényjavaslatot, mely lehetővé tenné, hogy a hongkongi demokratikus jogok csorbítása esetén az érintett kínai és hongkongi tisztvisel
Los Angelesben idén is megrendezik a magyar filmek fesztiválját
Los Angelesben idén is megrendezik a magyar filmek fesztiválját – tájékoztatta az MTI-t Bunyik Béla, a fesztivál alapítója és egyik főszervezője.
Elállították az olajszivárgást a szaúdi partoknál megtámadott iráni tartályhajón
Távozik posztjáról az amerikai ügyvivő belbiztonsági miniszter
Távozik posztjáról Kevin McAleenan amerikai ügyvivő belbiztonsági miniszter – közölte szombat hajnalban a Twitteren Donald Trump amerikai elnök.
Egyelőre nem léphetnek hatályba a Trump-kormány bevándorlási szigorításai
Trump: Az első fázisban sikerült megállapodni Kínával
A megállapodás kiterjed agrártermékek vásárlására, egyes szellemi tulajdonjogokra, pénzügyi szolgáltatásokra és árfolyampolitikai kérdésekre is.
Fontos híreink
PM Orban Announces New Support Action Plan

Robbie Keane-nel riogatják az ír kapitányt, aki ma megbukhat a magyarok miatt

Ismét bevehetik Brüsszelt a gazdák

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Bevezeti a kormány jövőre a 14. havi nyugdíjat – kövesse nálunk élőben! + videó
A Magyar Nemzet folyamatosan frissülő tudósításban számol be a sajtótájékoztatóról.

Itt van Orbán Viktor bejelentése a 14. havi nyugdíjról + videó
Fontos bejelentést tett a miniszterelnök.

Kitálalt a bennfentes tiszás, így épült fel a lista a kiszivárgott adatokkal
Így történhetett meg, hogy nem csak az applikáció felhasználói adatai kerültek nyilvánosságra.

Öt helyre települnek ki a digitális polgári körök, Magyar Péter újra balhézni szeretne + videó
Magyar Péter Orbán Viktor akar lenni, és szeretne olyan pártot, mint a Fidesz – mondta Az igazság órájában Nagy János.
Külföldi híreink

Kitálalt az ukrán határőrség, így szökött el Zelenszkij korrupt üzlettársa
Az ukrán háborús maffia így égeti el az európai adófizetők pénzét.

Itt a bejelentés a német sorkatonaságról
A német kormány szerint az Oroszország jelentette fenyegetés indokolja a hadsereg megerősítését.

Menczer Tamás: Zelenszkij újra megfenyegette Magyarországot
Készülhet a negyedik csapás.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

A magyar edző győzelemmel mutatkozott be a szlovén válogatott kispadján
A Sopront irányító szakember új együttese élén remekelt az Eb-selejtezőn.

Több mint 300 000 kilométernyi római út rajzolja újra a birodalom térképét
Egy nemzetközi kutatócsoport új, digitális térképet készített a római utak hálózatáról.

Egyre könnyebb: Otthon start- és csok plusz-módosítások érkeznek
Összességében kedvező változások, könnyebb az igénylés.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

