
usa

Az amerikai kongresszus meghallgatja a volt ukrajnai nagykövetét a Biden-ügyben
A Pentagon a török katonai művelet leállítását szorgalmazta
Asztalhoz ültek a kereskedelmi főtárgyalók
Amennyiben azonban most is eredmény nélkül állnak fel a tárgyalóasztaltól, a hónap közepétől Washington 250 milliárd dollár értékű kínai árura vet ki pótvámot.
Újra az asztalhoz ült az USA és Kína
Július óta először találkoztak az Egyesült Államok és Kína kereskedelmi főtárgyalói, hogy megpróbáljanak kiutat találni az immár tizenöt hónapja tartó és egyre jobban eszkalálódó kereskedelmi háborúból.
Egy betűhibán is múlhat a beutazás
Noha a magyar turisták már egy évtizede vízumkötelezettség nélkül utazhatnak az Egyesült Államokba, a vízumot kiváltó elektronikus jóváhagyási rendszernek is akadnak buktatói.
A török hadsereg ellenőrzése alá vonta a műveleti tervében kijelölt célpontokat
A török védelmi minisztérium közlése szerint az Északkelet-Szíriai katonai beavatkozás légi és szárazföldi műveletei az éjszaka során is sikeresen, a tervnek megfelelően zajlottak.
Orbán Viktor: A magyar-amerikai együttműködés sikertörténet
A kormányfő a Karmelita kolostorban fogadta az Amerikai-Magyar Üzleti Tanács elnökét, Eric Stewartot és az üzleti küldöttség résztvevőit.
Szíriából Irakba szállított át az amerikai hadsereg két fogva tartott iszlamistát
Alexanda Amon Kotey és El Shafee Elsheikh annak a négytagú brit terrorista csoportnak voltak a tagjai, amelyet – mivel angolul beszéltek – foglyaik Beatles néven emlegettek.
A kínai külügy bírálja az ujgurok elnyomása miatt kirótt amerikai vízumkorlátozásokat
Fontos híreink
Épülhetnek az arany vécék, újabb európai pénzek mennek Ukrajnába

PM Orban: Money Not Burnt on the Front Is Stolen by the War Mafia

Heim Pál-kórház: mind a nyolcvan, ételmérgezés gyanújával ellátott gyermek hazatérhetett a családjához

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Nyelvében él a nemzet – a magyar nyelv napja alkalmából üzent a kormány + videó
Amikor a magyar állam külső támadások miatt összeomlott, akkor a nyelvünk tartotta meg nemzetünket, magyarságunkat.

Elképesztő ötlettel állt elő Magyar Péter tanácsadója, aki megsarcolná a nyugdíjasokat + videó
Petschnig Mária Zita megvágná a magasabb nyugdíjra jogosultak 13. havi illetményét.

Orbán Viktor lerántotta a leplet a híres jegyzeteiről, most minden kiderült + videó
El lehet dobni az alufólia sisakokat.

Bevezeti a kormány jövőre a 14. havi nyugdíjat – kövesse nálunk élőben! + videó
További fél évvel meghosszabbítja a kormány a kamatstopot – jelentette be a kormányinfón Gulyás Gergely.
Külföldi híreink

Kritikus helyzet Kupjanszknál: ukrán összeomlás lehet a vége
Zelenszkij titkolózik.

Túlcsordult az aranyvécé
Fogy a levegő az aranyvécés Zelenszkij-kör körül.

Bakondi György: Magyarország nem hajtja végre a migrációs paktumot
Amíg nemzeti kormány van, ez így marad.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Szoboszlai évi hat és fél milliárdot kereshetne, többet, mint Yamal vagy Haaland
Elképesztő összeg, a Liverpool magyar sztárja a világ ötödik legjobban fizetett futballistája lehetne.

Imre Bence Németországban öntött tiszta vizet a pohárba a jövőjéről
A válogatott sztárját ismét szóba hozták a Veszprémmel.

PM Orban Announces New Support Action Plan
The basic allowance for professional foster parents will be doubled, with increased support for those caring for children with special needs.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

