Leenni a fát
Manapság nagy a választék szaloncukorból is. Ám a kötözés valahogy kiment a divatból. Szép tálakba kerül a szaloncukor, legfeljebb a fa alá. Csak mintha Jézuska maradozna el valahogyan.
Manapság nagy a választék szaloncukorból is. Ám a kötözés valahogy kiment a divatból. Szép tálakba kerül a szaloncukor, legfeljebb a fa alá. Csak mintha Jézuska maradozna el valahogyan.

A paprikás krumpli a „szegénykonyha” vezérlő csillaga, Koh-i-Noor gyémántja, őfőméltósága, és az a legjellemzőbb tulajdonsága, hogy időről időre, minden látható előjel nélkül egyszer csak megkívánja az ember.

Libanonban járt Rezeda Kázmér az este. Régi vágya volt neki eljutni Libanonba, mert valamilyen oknál fogva úgy élt benne Libanon, mint valami „corpus separatum” az arab világban.

Krakkóban a zsidó negyedben még soha nem kosztoltam – gondolta Rezeda Kázmér, ugyanis Krakkóban volt éppen, a zsidó negyedben, és vacsorálni készült.

Megyünk ismét a Délvidékre! – morfondírozott magában Rezeda Kázmér, és elmosolyodott. Szerette a Délvidéket, benne Magyarkanizsát, és szerette a társaságot, amellyel újfent nekivágtak.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A nagy tűzlepkét a kihalás fenyegeti.

Miért a Fidesz a biztos választás? Orbán Viktor felelt a kérdésre.

Menczer Tamás szerint a Tisza elnöke jogi lépésekkel menekül a politikai kérdések elől.

Pénteken este és éjszaka többfelé veszélyes útviszonyokra kell számítani.

A kormány a magyar emberek pénzéből Magyarországot fejleszti, és nem pedig Ukrajnát.

A nagyvárosok közbiztonságának helyreállítása komoly kihívást jelent a dél-európai ország számára.

Az Egyesült Államok által végrehajtott grönlandi annexió súlyos következményekkel járhat.

A hangfelvételek királya éppen nem tartotta magánál a diktafont, amikor fizikáról kellett tanulni az iskolában.

A lengyelek csak az első percekben vezettek, aztán jöttek a magyarok és minden nyitott kérdésre pontot tettek.

Erre a megszakításra senki sem számított a Bahrain Darts Mastersen.

Egy nagyszabású történelmi eposz egy utazásról, amely örökre megváltoztatta a világot.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.