Fotó: Fortepan/Magyar Rendőr
Itt kell hangsúlyozni, hogy az ember gyereke nagyjából hat-hét éves korától kezdve tökéletesen tisztában volt a valósággal, ám eszébe sem jutott összetörni a mesét, a csodát, s ha komolyan vesszük József Attilát – s miért ne tennénk? –, miszerint „az igazat mondd, ne csak a valódit”, nyilvánvaló a Jézuska igazsága. S ez legkésőbb akkor derül ki, amikor az ember fia a saját gyermekeinek varázsolja aztán a szenteste csodáját, ami lehetetlen lenne a Jézuska hathatós közreműködése nélkül.
De térjünk vissza a szaloncukrokhoz! Rezeda Kázmér s a többi gyermek akkoriban szerette azokat a szaloncukrokat. Mégis valamiért úgy volt, hogy megkötözés alatt soha senkinek nem jutott eszébe, hogy megegye a barnát és a fehéret, pedig eléggé nagy volt a kísértés, ugyebár. Azután eljött a szenteste, a Jézuska meghozta a fát, Jézuska két jobbkeze, Nagymama és Anya meghozta a halászlét, a rántott halat (ezeket az ember fia akkoriban elutasította), továbbá a rántott húst, a krumpli- és babsalátát, olykor a gesztenyével töltött pulykát, a töltött káposztát, a hókiflit és a bejglit, az ember fia bambára ette magát, de hiába, mert a szaloncukrok elkezdtek csábítóan mosolyogni a fán, mint holmi örömlányok, szemérmetlenül kínálgatták magukat, és elindult a macska-egér játék.
Az ember gyereke meg akarta enni a szaloncukrokat. Az ember gyerekének a szülei és nagyszülei pedig ellenezték ezt. Ez vezetett a háborúhoz. A háború pedig mindig a gyerekek győzelmével végződött, a szülők és a karácsonyfa feltétel nélkül kapituláltak. Nem kellett ehhez erőszak, csak csalás. Az ember gyereke ugyanis a napok folyamán hosszabb időkre egyedül maradt a szobában a fával. Olyankor pedig óvatosan kicsavarta a szaloncukor papírját, és belekukkantott: amennyiben barnát vagy fehéret pillantott meg odabent, kivette, megette, a papírt pedig ügyesen visszacsavarintotta, ügyelve, hogy a levegőtől legyen neki tartása, mintha nem lenne üres. Bizony!
Ha pontosan meg akarjuk fogalmazni tehát, akkor az történt, hogy az ember gyereke már nagyon fiatalon megtanulta be- és visszacsomagolni a semmit úgy, mintha valami lenne, vagyis az ember gyereke már nagyon fiatalon erős korrelációt mutatott az ún. „létező szocializmussal”. Aztán ez elmúlt. Még később pedig kiderült, hogy a semmi becsomagolásában és valamiként tálalásában a „létező kapitalizmus” mutatja a legnagyobb korrelációt a „létező szocializmussal”, de ez innentől kezdve teljesen más történet, amelybe Rezeda Kázmérnak már semmi kedve sem volt belemélyedni, leginkább talán azért, mert időközben megismerte azt a szót is, hogy korreláció, és még más szavakat, amelyekről azt hitte, jelentenek valamit, de kiderült, hogy nem, nem jelentenek semmit.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!