Tények cáfolják a Soros-féle Amnesty állításait
Sikeresek a munkahelyeket teremtő intézkedések és megerősödött a kisgyermekes anyák munkaerőpiaci védelme.
Sikeresek a munkahelyeket teremtő intézkedések és megerősödött a kisgyermekes anyák munkaerőpiaci védelme.
Az egyetemi professzor szerint igenis léteznek és fontosak a biológiai nemek – írja a V4NA hírügynökség.
Eközben az országok tehetetlenül állnak a kihívás előtt – írja a V4NA hírügynökség.
Németországban ráadásul néhány politikai szereplőt is igyekszik a befolyása alá vonni a szervezet.
Már nem elegendő a katasztrófa elkerülése, a járvány változásával másféle válságkezelésre van szükség.
A Mexikó második legnagyobb városában, Guadalajarában kezdődött tüntetés is elég hamar elmérgesedett.
A minneapolisi eseményeket követően kialakult, napok óta tartó tüntetések átterjedtek Franciaországra is.
Anders Tegnell a közszolgálati rádió műsorában úgy fogalmazott, hogy „túl sok svéd halt meg túl korán”.
A görög hatóságok június 15-től 29 különböző országból már várják a turistákat.
A tagországok korábban vállalták, hogy 2024-ig a GDP 2 százalékára növelik védelmi kiadásaikat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az egykori főpolgármester úgy véli, a Tisza Párt uniós kötődései hosszú távon meghatároznák döntéseiket.
A MOL Magyar Kupa harmadik fordulója igazi sportünnepet hoz Szarvaskendre, ahol a Ferencváros lesz a vendég.
A GSX-8T és GSX8-TT azonos alapokon, de eltérő stílussal repít vissza a motorkerékpár-gyártás emlékezetes korszakába.
Egyre több ázsiai kisbolt nyílik Budapesten.
A nevét sem tudja a meggyilkolt amerikainak.
Tarr Zoltán az etyeki beszéd után pont úgy magyarázkodik, mint Gyurcsány Ferenc az őszödi beszédet követően.
Mindig ilyen gyilkosság történt, mindig ilyen gyilkosság történik. Bámulj csak a múltba. Ezek ugyanazok. 1793 óta…
A nevét sem tudja a meggyilkolt amerikainak.
Tarr Zoltán az etyeki beszéd után pont úgy magyarázkodik, mint Gyurcsány Ferenc az őszödi beszédet követően.
Két ezreden múló futamgyőzelemmel tért vissza a magyar autóversenyző a hosszú nyári szünet után.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.