Tárgynak identifikálja magát egy önjelölt genderprofesszor
Két újabb ultraprogresszív TikTok-videóból megtudhatjuk, hogy vannak, akik azt szeretnénk, hogy tárgyként hivatkozzanak rájuk.
Két újabb ultraprogresszív TikTok-videóból megtudhatjuk, hogy vannak, akik azt szeretnénk, hogy tárgyként hivatkozzanak rájuk.
A kiadvány egyetlen célja, hogy a gyermekeket a klasszikus családmodell ellen fordítsa.
Észak-Rajna-Vesztfália tartományban 24 iszlamistának van fegyvertartási engedélye annak ellenére, hogy a hatóságok tudnak az iszlamista tevékenységeikről.
A Facebook érzékeny társadalmi kérdésekre hivatkozva utasította el egy állami szintű rendőrségi szervezet kérését.
Az elkövető az állította, hogy körültekintően közelítette meg a helyzetet, miután évek óta szexuális érzelmeket táplált az anyja iránt.
A klasszikus tündérmeséken alapuló történetbe csempészték az LMBTQ-érzékenyítést egy meleg királyfi és megmentője, a hős lovag segítségével.
A cikk szerint egyre többen választják ezt a nevelési formát, hogy a gyermekük minél szabadabbnak érezze magát.
Már az egyik legalapvetőbb tanulási folyamat során is befolyásolná a gyerekeket a gender-lobbi.
Transzneműekből álló zenekar tiltakozott egy fürdő előtt, amiért a spa alkalmazottjai nemrég a nőknek fenntartott részből elküldtek egy transznemű nőt.
Az antifa aktivista egy tüntetés során berontott egy szendvicsezőbe és szétverte a berendezést, majd verekedésbe keveredett az ott dolgozókkal is.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Charlie Kirk haláláról emlékezett meg a fővárosi Fidesz frakcióvezetője.
És még csak szerda van! – írta a miniszterelnök.
Születésnapján köszöntötte a Fidesz frakcióvezetője a korábbi igazságügyi minisztert.
A főtitkár szerint a vizsgálat még folyamatban van.
Az Európai Unió vezetőit nem zavarja, hogy az ukránok lövik a Barátság-kőolajvezetéket.
A horvát államfő is reagált a lengyelországi incidensre.
Az európai vállalatok továbbra is jóval magasabb energiaköltségekkel küzdenek, mint amerikai és ázsiai versenytársaik.
Az Európai Unió vezetőit nem zavarja, hogy az ukránok lövik a Barátság-kőolajvezetéket.
A horvát államfő is reagált a lengyelországi incidensre.
Az európai vállalatok továbbra is jóval magasabb energiaköltségekkel küzdenek, mint amerikai és ázsiai versenytársaik.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.