A transzneműek érdekében újradefiniálják a nőiesség fogalmát Skóciában
Egy női szervezet szerint társaiknak sokkoló lehet majd hallani, hogy a kormány átírja, mit is jelent nőnek lenni.
Egy női szervezet szerint társaiknak sokkoló lehet majd hallani, hogy a kormány átírja, mit is jelent nőnek lenni.
Tanárokat és diákokat kellett védelem alá helyezni, de olyan imám is van, aki csak szúrásálló mellényben megy az általa vezetett mecsetbe.
Az elmúlt héten három késes támadás történt Milánó hírhedt útja, a Via Molise környékén.
Ezúttal egy transznemű aktivista perelte be, amiért nem szolgálja ki az LMBTQ-igényeket.
A legnagyobb ellenzéki párt egyik tagja petíciót indított a vitát generáló épülő mecset támogatása ellen.
Folyamatosan ugyanazzal a válasszal próbálja hárítani a felelősséget az Európai Bizottság a vakcinaszerződések körül kialakult botrányról.
Az ország átoltottsága még a nem túl magas, ezért a kormány úgy döntött, hogy felgyorsítja az oltási kampányt.
A Fidesz európai parlamenti delegációja levelet írt Ylva Johanssonnak, az Európai Unió belügyi biztosának.
Több politikus és közéleti szereplő is úgy véli, hogy fel kellene oszlatni a szervezetet.
Milánó külvárosaiban az illegális bevándorlók zaklatják a helyi lakosokat, megnőtt az erőszakos bűncselekmények száma.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a térségnek közös kihívásokkal kell szembenéznie, és ezek között az egyik legsúlyosabb az illegális bevándorlás.
Újabb csalási módszer jelent meg Szegváron.
Norvégiában kapott ki három góllal a zöld-fehér egylet.
Újabb videó látott napvilágot az ukrán kényszersorozásokról.
Migránsközpont megnyitása ellen tüntettek Rómában. A lapunknak nyilatkozó politikusok kiemelték: jogos a helyiek felháborodása.
A gyanúsított továbbra is szökésben van.
Óriási sorok, pillanatok alatt kifosztott standok.
Migránsközpont megnyitása ellen tüntettek Rómában. A lapunknak nyilatkozó politikusok kiemelték: jogos a helyiek felháborodása.
A gyanúsított továbbra is szökésben van.
Óriási sorok, pillanatok alatt kifosztott standok.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.