Valter Attila elárulta, mi változott tavaly óta
A fiatal magyar kerékpáros holnap pályafutása második Giro d'Italiájának vág neki.
A fiatal magyar kerékpáros holnap pályafutása második Giro d'Italiájának vág neki.
Már a rajt előtt garantált, hogy történelmi viadal lesz az idei olasz kerékpáros körverseny.
Valter Attila mellett Dina Márton is csapattag lett, először lesz két magyar az olasz körversenyen.
Valter Attila, Fetter Erik és Dina Márton is ott van a sztárok között a Tour of the Alps elnevezésű viadalon.
A Groupama-FDJ magyar bringása az összetettben a 38. helyen zárt a 131 fős mezőnyben.
Valter Attila mára nemzetközi szinten jegyzett klasszissá érett, s mellette-mögötte is többen bontogatják a szárnyaikat. A versenyszervezés és az infrastruktúra-fejlesztés terén is nagyot lépett előre a hazai bringasport.
Valter Attilával a kisebb hibák ellenére elégedett új csapata, a Groupama–FDJ.
Tévedett, aki azt hitte, hogy eseménytelen lesz az Egyesült Arab Emírségek körversenyének záró szakasza.
Az UAE Touron a rajt után meglépett, hatfős szökevénycsoportot 135 kilométer után érte utol a mezőny.
Honfitársunk az Egyesült Arab Emírségek körversenyén a csütörtöki hegyi befutós szakaszon huszadik lett.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Budapest felé egy sávon halad a forgalom.
Kedvcsináló videót tett közzé a frakcióvezető.
Minden készen áll a holnapi ünnepségre.
Mutatjuk, hogyan segítheti a szervezetét a következő napokban!
Rossz hír a háborúpártiaknak, és jó hír mindazoknak, akik békére vágynak, hogy az amerikaiak egyáltalán nem adták fel a békecsúcs megrendezésére vonatkozó terveiket – jelentette ki Szijjártó Péter.
Az Egyesült Államokban példaként tekintenek a magyar családpolitikára, s a jelenlegi adminisztráció a családpolitikai intézkedések terén hazánknak ezen példáját követi.
Napirenden a budapesti békecsúcs – írta közösségi oldalán a külügyminiszter.
Négy vereség után a Bajnokok Ligájában próbálnak javítani az angolok.
Jung Jaeil a Müpában ad koncertet.
Megvédte Olaszországot – Európát is.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.