Már csaknem ötezren vették fel a munkáshitelt + videó
Több mint kilencezer igénylés érkezett.
Több mint kilencezer igénylés érkezett.

A fiatalok biztos karriert építhetnek.

Február 15-ig kell véglegesíteni a jelentkezési lapokat.

Ez történt a héten a gazdaságban.

Már több ezer fiatal élt a lehetőséggel.

A szakma biztonságot ad – hangoztatta a miniszter.

Az indulás óta több mint kétezren igényelték a konstrukciót.

Több mint 87 ezer állami ösztöndíjas férőhely érhető el.

Már 328 ezer hallgatója van a magyar felsőoktatási intézményeknek.

Varga-Bajusz Veronika: Célunk, hogy minden fiatal megtalálja itthon a számítását, hiszen a fiatalok sikere a nemzet sikere.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A művész 55 éves volt.

A baloldal ugyanazokkal az emberekkel és ugyanazzal a színjátékkal tér vissza.

Súlyos sérülést okozott.

Ha a Tisza valóban a fair play híve, akkor vállalnia kell a nyilvános válaszokat a megszorításokról és a bevándorláspolitikáról is.

A bíróság döntött.

Optimista becslések alapján is százmilliárdok tűntek el – nem hrivnyában számolva.

Trump hiába figyelmeztette, az elnök nem megy sehova.

Egyre jobban keresnek a fizikai munkát végzők.

Komoly segítség, sokan élhetnek vele.

Szabadlábra a helyezték a weimari karácsonyi vásárban késsel fenyegetőző férfit.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.