Varga Mihály: A keresetek a gazdasággal együtt nőttek
Visegrádi összehasonlításban a 2010 és 2019 között Magyarországon nőtt a legjobban a bruttó átlagkereset – mutatott rá Varga Mihály.
Visegrádi összehasonlításban a 2010 és 2019 között Magyarországon nőtt a legjobban a bruttó átlagkereset – mutatott rá Varga Mihály.
Nógrádra, Hevesre és Jász-Nagykun-Szolnokra terjesztik ki a Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében sikeres programot.
Az Egyesült Államok az első számú exportpartnere az országnak Európán kívül, az oda irányuló magyar export tavaly csaknem 10 százalékkal nőtt, elérte a 3,5 milliárd dollárt.
A pénzügyminiszter elmondta, a keddtől induló pályázat révén 250 vállalkozásnál mintegy 1500 új munkahely jöhet létre Magyarországon.
„Biztos alapokra építhetjük a jövő terveit, a magyar gazdaság jobb teljesítményére, a magyar emberek és a vállalkozások munkájára”.
Egy olyan gazdaság, amely nem büszkélkedik nagy tudású számviteli szakemberekkel, előbb-utóbb sikertelen vállalkozásokba fullad – jelentette ki a pénzügyminiszter.
Immár a harmadik éve áll a lakosság szolgálatában az e-szja, amelynek révén idén 5,6 millió magánszemélyt mentesít az adóhivatal a bevallás-készítés terhétől.
A saját fogyasztásra történő otthoni pálinkafőzés adómentességét néhány tagállam ellenzi, mások elfogadhatónak tartják, míg több tagállam, köztük Magyarország határozottan igényli.
Az állam- és kormányfők tavaly decemberben döntöttek arról, hogy meg kell kezdeni egy, az eurózóna számára létrehozandó költségvetés kialakítását.
Az 1989-ben alapított műanyagipari vállalkozás 6 ezer négyzetméteres új üzemcsarnokának 3,1 milliárd forintos költségéhez a magyar állam 1,4 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyújtott.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Ki lesz a következő?
A lengyel és romániai gazdák támogatását csak úgy lehet növelni a kiegyenlítés jegyében, hogy másoktól elvesznek. Például a magyar gazdáktól.
Ben Proudot 2021-ben a Covid akadályozta meg, hogy összecsapjon Szabó Szebasztiánnal.
Elmaradt a roham az albérletpiacon.
A luxembourgi székhelyű Európai Unió Bírósága szerdán meghallgatást tartott az uniós források befagyasztása miatt pert indított modellváltó magyar egyetemek ügyében.
A Tisza Párt elnöke előtt nem volt jelen a közéletben az akasztás, a gyilkosság, a főbelövés ötlete.
Az iX3-assal egyszerre debütált Münchenben a Mercedes-Benz GLC elektromos változata.
Ben Proudot 2021-ben a Covid akadályozta meg, hogy összecsapjon Szabó Szebasztiánnal.
Elmaradt a roham az albérletpiacon.
A luxembourgi székhelyű Európai Unió Bírósága szerdán meghallgatást tartott az uniós források befagyasztása miatt pert indított modellváltó magyar egyetemek ügyében.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.