Egyidejűleg van migrációs és menekültválság
Szintet lépett az illegális migráció az embercsempészek közötti háborúval.
Szintet lépett az illegális migráció az embercsempészek közötti háborúval.

A Fidesz országgyűlési képviselője elmondta, hogy hazánk nem küld sem fegyvert, sem katonákat a háborúba.

A KDNP frakcióvezetője elmondta, hogy meg kell erősíteni a honvédséget.

Magyarország igazságügyi minisztere szerint a lendületben rejlik közösségünk ereje.

Vargha Tamás államtitkár szerint a nemzetpolitikailag fontos kisebbségvédelmi kérdések előtérbe kerülhetnek az Európa Tanácsban.

A fideszes Zsigmond Barna Pál szerint az ellenzék politikai stratégiát épített az oltási program akadályozására.

Ugyanis létezik a nemzetek Európájának koncepciója és a nemzetek feletti, föderatív Európáé – mondta az Országos Bírósági Hivatal elnöke.
A két ország közötti kereskedelmi forgalom az elmúlt öt évben folyamatosan nőtt, tavaly elérte a 154 milliárd dollárt.
Vargha Tamás, az Árpád-ház programért felelős kormánybiztos hangsúlyozta: a 2013-ban elindított projekt célja, hogy megörökítse az Árpád-házi királyok művét és méltó emléket állítson nekik.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Megtévesztő információs hadműveletet indítottak a tiszások és a baloldali médiumok egy része.

Sipos Erzsébet is részt vett a Békemeneten.

Közleményt adott ki a néhai művész családja.

A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint a Tisza Párt áll a pilisborosjenői polgármester akciói mögött.

Területi engedmények nélkül nem lehetséges a béke Ukrajnában.

Az ország eddig a megígért hatból három Mirage 2000 repülőt szállított le Ukrajnának.

Trump szerint a Legfelsőbb Bíróság befolyásolása volt a reklám célja.

A fegyelmezetlenségért nagy árat fizetett a kockáztató magyar sportoló.

Starmer szerint Putyin nem gondolja komolyan a békét.

Moszkva szerint új fejezet kezdődhet az orosz–amerikai tárgyalásokban – ha a Nyugat nem akadályozza meg.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.