Új várost építenek Türkmenisztánban
A bevándorláspárti milliárdos a magyar ellenzék programját visszamondva, az önkormányzatokat nevezte meg a nemzetállami kormányokkal szembeni ellenállás terepeként.
Tömeges DNS-vizsgálatot indított szombaton a nyugat-németországi Grevenbroich városának rendőrsége, hogy ismételten megpróbálja azonosítani egy 1996-ban megölt 11 éves kislány gyilkosát.
A kormánypárt egykori alelnöke úgy látja, az ellenzéket kizárólag a hatalmi harc, a csatározás nem pedig az ország és a települések építése érdekli.
A világon egyetlen olyan ország van, ahol találomra felépítenek egy várost, az pedig rohamos sebességgel benépesül, szinte függetlenül attól, hol található.
A kiveszőben lévő vidéki életformát ma zászlóra tűzni annyit jelent, mint szembemenni a korszellemmel. Márpedig most valami ilyesfélének vagyunk tanúi.
A Tripoliban székelő nemzeti egységkormányhoz hű milíciák szerdán visszafoglalták a fővárostól 75 kilométerre délre található Garján városát a kelet-líbiai vezetéshez hű Halifa Haftár tábornok erőitől – jelentette az al-Maszdar helyi hírportál.
A körülöttünk lévő élővilág – városokban is tapasztalható – változatosságára hívja fel a figyelmet a Madárbarátok nagykönyve című kötet.
Míg az ellenzék ciklusról ciklusra, választásról választásra ugyanazt a tortát szeleteli fel, addig a kormánypártok folyamatosan növelik szavazóik számát.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az oroszok is reagáltak.
A dubaji virslit különlegessége, hogy pisztáciát és kadajif tésztát (az arab konyha egyik kedvelt, cérnametélthez hasonló sült tésztája) is tartalmaz.
This year alone, Ukrainian scammers have defrauded people out of more than 8 billion forints (nearly 20 million euros).
A Netflix emblematikus sorozata, a Stranger Things idén ősszel elérkezik a végső fejezetéhez az ötödik évaddal, amivel egy csaknem tízéves történetnek kerül pont a végére. Az első előzetesből kiderülnek a három részre szedett évad premierdátumai.
Életbe lépett a közlekedési vállalat áremelése.
Két skót férfit öltek meg egy dél-spanyolországi bárban történt lövöldözésben szombaton – közölték spanyol hatóságok. A támadó, aki a szórakozóhely előtt nyitott tüzet, agyonlőtte az áldozatokat.
Amerikában történt egy békepárti helyes váltás, Brüsszelben meg még nem – fogalmazott a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója.
Tombol a kettős mérce.
Életbe lépett a közlekedési vállalat áremelése.
Két skót férfit öltek meg egy dél-spanyolországi bárban történt lövöldözésben szombaton – közölték spanyol hatóságok. A támadó, aki a szórakozóhely előtt nyitott tüzet, agyonlőtte az áldozatokat.
Amerikában történt egy békepárti helyes váltás, Brüsszelben meg még nem – fogalmazott a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.