Budapesten is épülhet magasház

Amit mi itt elképzelünk, az arról szól, hogy a lehető legnagyobb, egybefüggő zöld területet hozzuk létre vonzó funkciókkal. Ezt szolgálja nemcsak Rákosrendező, hanem az egész vasúti tengely vizsgálata és rekonstrukciója egészen a Nyugati pályaudvarig – mondta a lapunknak adott interjúban Lánszki Regő. Az Építési és Közlekedési Minisztérium építészeti államtitkára szerint a Budapest által hirtelen elővett parkváros terve csupán marketinghúzás, ráadásul helyi polgármesterként éppen Karácsony Gergely ajánlásával jelent meg Rákosrendező esetében az a városarculati kézikönyv, amelyben az oslói magasházak szerepelnek követendő példaként. Noha a már elkészült Mol-tornyot Lánszki Regő nem tartja a legjobb példának, de szerinte Budapesten is megvan a létjogosultsága, hogy bizonyos helyeken és minőségben magasházak épüljenek.

20240209 budapest lanszki rego allamtitkar havran zoltan magyar nemzet Fotó: Havran Zoltán

Miért jött szóba Dubaj?
Amikor kiderült, hogy egy dubaji befektető vagy egy ottani vállalkozó jöhet képbe egy budapesti fejlesztésnél, akkor 

a főváros rögtön dubaji felhőkarcolókat montázsolt a Hősök tere mögé, ezzel is ijeszgetve mindenkit, hogy elvegye a kedvüket a fejlődéstől.

 Ezt nagyon rossz iránynak tartom, ugyanis Budapestnek teljesen más karaktere van, mint Dubajnak, és ezeket a sajátosságokat mind figyelembe fogjuk venni, ugyanakkor azt nem lehet vitatni, hogy partnereink­nek, akik a legelismertebb ingatlanfejlesztők közé tartoznak, megvan a tehetségük és a tőkéjük az építkezéshez.

A minisztériumnak mi az álláspontja a magasházakkal kapcsolatban?
Sajnálom, hogy Rákosrendező esetében szinte csak ez a kérdés került szóba, ugyanis ez akkora terület, hogy különböző sűrűséggel másfél-kettő, vagy akár két és fél millió négyzetméternyi beépítés megvalósul. Itt sem arról kell beszélni, hogy mi hány méteres, hanem hogy miként fog kinézni. Ezért is tartom furcsának, amikor egyes csoportok azzal riogatnak, hogy ezek az épületek a Hősök teréről is látszódni fognak. Ha egy épület látszódik valahonnan, az önmagában nem baj, sőt éppen akkor lenne probléma, ha olyan épületek épülnének, amelyeket rejtegetni kell. 

A magasházakról Budapesten nagyon régóta folyik a vita, már száz éve is terveztek ilyeneket.

Pontosan az előbb említettek alapján, itt nem az a lényeg, hogy valami milyen magas, hanem az, hogy milyen minőségű. 

Budapestnek alapvető eleganciája és alapvető karaktere van, amelyet nem szabad megbontani. Ugyanakkor ha a Várban vagy a Gellért-hegyen állunk, és végignézünk a városon, Budapestnek jelenleg nincs kontúrja.

 Ez sok más város, többek között Párizs esetében is így volt, nem véletlen, hogy egy külön negyedet úgy alakítottak ki a francia fővárosban, hogy oda lehessen magasházakat építeni. Ennek Budapesten is megvan a létjogosultsága, de nagyon pontosan meg kell határozni, hogy milyen távolságra lehetnek ezek az épületek a központtól, illetve milyen magasságban. Sajnos erre nem a legjobb példa a már megépült Mol-torony, amely önmagában egy pillérként jelenik meg a tájképen. Ennél sokkal jobb városépítészeti lehetőségeink is vannak.

Párizshoz hasonlóan Budapesten is létrejöhet akár egy egész városnegyed, ahova lehet ilyen magas épületeket építeni?
Ennek társadalmi, gazdasági és városképi szempontjai is vannak. Sok világvárosban szükségszerű új negyedeket kijelölni és megfelelően gondoskodni azok sűrűségéről, hiszen nő a városok népessége, ezt a problémát pedig meg kell oldani. Ezzel szemben 

Budapesten ez nem így van, hiszen az elmúlt évtizedekben folyamatosan csökken a népesség, és itt pont azzal a problémával találkozunk, hogy miként tudjuk megtartani a lakosságot, hogy ne üresedjenek ki a városközpontok.

 Így lakossági vagy társadalmi nyomás nincs egy ilyen negyed kijelölésére. Azonban működési, gazdasági és fenntarthatósági nyomás van, ugyanis ha valamit minél koncentráltabban, sűrűbben, magasabban helyezünk el, annál könnyebb és költséghatékonyabb a város szempontjából kiszolgálni. 

Nem a szétterülő településeké a jövő, ahol hosszan kell utazni, hanem a kompakt városoké.

 Budapestnek e téren vannak problémái az alközpontok hiányával és az agglomerációs kiterjedés túlburjánzásával. 

Tehát igenis vannak Budapesten belül olyan zónák, ahol ezt a fajta sűrűséget növelni kellene, akár magassággal is.

 Erre elsősorban a főbb közlekedési csomópontoknál van szükség, hogy élhetőbb legyen a város. Budapestnek csak az előnyére válna, hogy – ha nem is most, de hosszú távon – néhány olyan minőségű magasháza legyen, amely egyedi, amely sehol a világon máshol nincsen.

Ezekben a fejlesztésekben különösen nagy szerepe van az arculati kézikönyveknek. Kevesen tudják, hogy tulajdonképp mik is ezek az kézikönyvek, mire szolgálnak, és egyáltalán miért hozták őket létre?
A XX. század második felében, amikor különböző szintű szabályozásokat alkottak, zónákat határoztak meg, ami ahhoz vezetett, hogy mindenki a maximális helykihasználtságra törekedett, és ebből kocka-, illetve dobozházak és uniformizált városkép alakult ki. Ez nem magyar jelenség, világszinten így van. Nagyon sok könyv és értekezés szól erről a sajnálatos tendenciáról. Ennek ellensúlyozására 

2016-ban született meg a településkép védelméről szóló törvény, amely előírta a településképi arculati kézikönyvet, amely segítséget adott a helyi főépítészeknek és döntéshozóknak, hogy a tervezett épületek illenek-e a településképbe. 

Ez nagyon előremutató szabályozás volt, kötelezően kellett kézikönyvet készíteni. A minisztérium felállítása és a szabályozások felülvizsgálata során hét évvel később azonban arra jutottunk, hogy ez nem elég. Mert attól, hogy van egy ilyen ajánlás, még nincs meg az a fajta kényszerítő erő vagy az a fajta garancia, hogy egy építész vagy egy beruházó ennek meg is feleljen. Így mi ezt törvényi szinten nevesítettük, hogy a helyi karakterisztikának, az illeszkedésnek meg kell felelni, és felvérteztük a helyi főépítészeket olyan jogkörrel, hogy ha nem felel meg egy terv ezeknek a szempontoknak, akkor vétójoggal vissza tudják dobni azokat. 

Tehát 2024. október elsejétől biztosan csak olyan épületek épülhetnek, amelyek illeszkednek a településképbe, és amelyek figyelembe veszik ezeket a szempontokat. 

Megjegyzem, Rákosrendező esetében is készült városarculati kézikönyv, amelyben – Karácsony Gergely akkori polgármester ajánlásával – az oslói magasházak szerepelnek követendő példaként.

Vita alakult ki azzal kapcsolatban is, hogy szabad-e historizáló épületeket építeni a városban. Erről mi a véleménye?
Egy egyszerű hasonlattal élve, ha az embernek elszakad valahol a ruhája, akkor, ha lehet, nem foltszerűen javítja azt ki, nem akarja megmutatni feltétlenül, hogy hol is volt az a sérülés, hanem az eredeti állapotot próbálja visszaállítani. Az emberi test is regenerálódik, és minél inkább az eredeti állapot visszaállítására törekszik. Ezt teljesen hiteles és következetes folyamatnak tartom, hiszen nemcsak egy épületről, hanem ezeknek az egymásra való hatásáról beszélünk. 

A Hauszmann-program különleges, hiszen a budai Vár kiemelkedő jelentőségű helyszín, a nemzet városképi szimbóluma.

 Biztos vagyok benne, hogy ha a XVIII–XIX. században alkotó nagyjaink tudták volna alkalmazni a mostani technológiákat, sok esetben a stabilabb, olcsóbb, szilárdabb és hosszabb távon maradandóbb anyagok használata felé fordultak volna.

Szükség van egyáltalán a belső kerületekben a második világháború előtti városkép helyreállítására? Vagy ezeken a foghíjtelkeken inkább az újnak kellene teret engedni?
Nagy kár, hogy ebben a kérdésben két táborra szakadt a szakma. Nem szükségszerű, hogy a két vélemény egymással szemben álljon, hiszen 2024-ben birtokában vagyunk sok új technológiai és tervezési tudásnak. Tudjuk azt, hogy új, fenntarthatósági kihívások is vannak. Ezeknek pedig meg kell felelni, azonban ez nem azt jelenti, hogy élesen forduljunk szembe a hagyományainkkal. Ahogy említettem korábban, Budapestnek kialakult karaktere van. A kortárs építészetnek igenis kiemelt a létjogosultsága, a magyar építészek jók, meg tudják mutatni, hogy mire képesek. Persze ha van egy olyan város­szöveti seb, egy olyan foghíj, amelyről tudjuk, hogy milyen volt, akkor abban is van felelősségünk, hogy ne forduljunk el a történelmünktől, hanem azt igenis ápoljuk, tartsuk becsben és igyekezzünk helyreállítani.

Borítókép: Lánszki Regó államtitkár (Fotó: Havran Zoltán/Magyar Nemzet)