Illegálisan rakott le zöldhulladékot egy jobbikos képviselő
Badány Lajos bocsánatkérés helyett egyelőre magyarázkodik.
Badány Lajos bocsánatkérés helyett egyelőre magyarázkodik.
Megalázó helyzetbe hozott a Veres Pál vezette város száz megváltozott munkaképességű önkormányzati dolgozót.
Ha nem biztosítják az önrészt a vis maior támogatáshoz, több száz család életét sodorhatják veszélybe.
A válság ellenére folytatódik a milliós fizetések osztogatása a borsodi megyeszékhelyen.
A balliberális városvezetés egymás után osztja a pozíciókat a haveroknak az önkormányzati cégeknél.
Nagy Ákos rendkívül szomorúnak tartja, hogy sokmilliárdos hiány keletkezett Miskolc költségvetésében.
A Fidesz-KDNP városi frakcióvezetője szerint a baloldali vezetés a kormányra fogná a csődveszélyt.
2019-ben kiemelkedő növekedési ütemben adta át a várost a Fidesz-KDNP – emlékeztetett Alakszai Zoltán.
Egy utánpótlás-kézilabdamérkőzésen csinált döbbenetes botrányt Miskolc volt MSZP-s alpolgármestere, jelenlegi önkormányzati képviselő.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Ez a tizenegyedik, nemzetközi legénységi rotációval megvalósított misszió az ISS-re.
Pontokba szedtük, hogy kik élhetnek az Otthon start kedvező lehetőségével.
A Momentum már kitaposta az utat, oda is került, ahová való – fogalmazott a kommunikációs igazgató.
A major asset-stripping scandal broke out at the left-wing billionaire’s flagship company this spring, followed by widespread pledging of its assets.
A Ferrari két versenyzője csak megközelíteni tudta a világbajnoki éllovasokat.
Vihar a baloldalon.
Szingapúrban újabb rivális használta ki olimpiai bajnokunk távollétét, óriási időt úszott a francia.
Vihar a baloldalon.
A Ferrari két versenyzője csak megközelíteni tudta a világbajnoki éllovasokat.
Szingapúrban újabb rivális használta ki olimpiai bajnokunk távollétét, óriási időt úszott a francia.
A támadások három halálos áldozatot követeltek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.