Veszélyben az ország madarai, vadon élő egyedekben is kimutatták a madárinfluenzát
Két vármegyében is.
Két vármegyében is.
The global security situation has not been this bad since the Second World War, Hungary's minister of foreign affairs and trade said in New York on Thursday.
A globális biztonsági helyzet nem volt ilyen rossz a második világháború óta – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter helyi idő szerint csütörtökön New Yorkban.
Tizenhat órán át dolgoztak.
Két nappal később, a kórházban halt meg a gyermek.
Jelentősen megnőtt az erdei csótányok száma a lakott területeken, azonban problémát még nem okoztak.
Ilyen elképesztően pusztító tűzvész rég volt Magyarországon.
Szeptember elején is marad a kánikula.
A nyugat-európai támadások árnyékában szakértőt kérdeztünk, mégis hogyan védekezhetünk.
A miniszter a baloldali botránypolitikus színrelépését a kegyelmi ügy következményének tartja.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A véleménynyilvánító szavazás célja, hogy a választók döntsenek: szeretnék-e, hogy Ukrajna csatlakozzon az Európai Unióhoz.
A telefonbeszélgetések hasznosak és eredményesek voltak.
Kevesebb a drog a piacon.
Munkáját a legmagasabb szinten is elismerték.
Az ukrán belpolitikai feszültség új szintre lépett.
A 42 Restaurant séfje, Koppány Levente gondoskodik majd Jennifer Lopez és csapatának étkezéséről budapesti tartózkodása alatt.
Helyi lapértesülések szerint a magyar bajnok is versenyben van a sztárcsapat futballistájáért.
Tombol a kettős mérce.
Az ukrán belpolitikai feszültség új szintre lépett.
A 42 Restaurant séfje, Koppány Levente gondoskodik majd Jennifer Lopez és csapatának étkezéséről budapesti tartózkodása alatt.
Helyi lapértesülések szerint a magyar bajnok is versenyben van a sztárcsapat futballistájáért.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.