Változnak a csomagküldés szabályai
Új szabályok vonatkoznak a csomagküldő-, és az üzleten kívüli kereskedelemre, valamint a közbeszerzésekre a koronavírus-járvány miatt a legfrissebb Magyar Közlönyben megjelent rendeletek szerint.
Új szabályok vonatkoznak a csomagküldő-, és az üzleten kívüli kereskedelemre, valamint a közbeszerzésekre a koronavírus-járvány miatt a legfrissebb Magyar Közlönyben megjelent rendeletek szerint.

A Helsinki Bizottság szerint a veszélyhelyzetben sem korlátozható az ártatlanság vélelme, és senki sem küldhető vissza olyan helyre, amely számára „életveszélyes” lehet.
A Fidesz parlamenti frakciója támogatja a kormánynak a járvány kezelésével összefüggő javaslatait, és készen áll arra, hogy megszavazza a veszélyhelyzet meghosszabbítását.
A kormány csak tizenöt napra tudja elrendelni a veszélyhelyzetet, ezt követően a parlamentnek kell azt meghosszabbítani.

Egy családon belüli erőszakot ábrázoló fotóval hívja fel a figyelmet a Demokratikus Koalíció arra, hogy „egy magyar ember megélhetése sem kerülhet veszélybe”.
Elkészült az Alapjogokért Központ legújabb KözpontPercek kisvideója; a Veszélyhelyzet a gyakorlatban című, a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos tartalmat kedden osztották meg a központ Facebook-oldalán és YouTube-csatornáján.

2020. március 11-én Magyarország kormánya a koronavírus-járvány miatt kihirdette a veszélyhelyzetet mint különleges jogrendet. A különleges jogrend pedig a liberálisok rémálma.

Biztosított a javarészt hazai forrásokra támaszkodó élelmiszer-ellátás, valamint, hogy a településeken nem okoz fennakadást a kiszolgálásban, hogy hétfőtől az iskolások otthon folytatják a tanulmányaikat.

A felmérés alapján megállapítható, hogy a válaszadók 95 százaléka hallott arról, hogy a kormány veszélyhelyzetet hirdetett és rendkívüli intézkedéseket vezetett be.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Még eredetiségi igazolást is kiállítottak a különlegességekről.

A férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

77 évesen kórházban hunyt el.

A Szentmihályi út és a Kerepesi út kereszteződésében dolgoznak a tűzoltók.

A tárcavezető a georgiai kormánnyal való együttműködést méltatta, és élesen bírálta a „nemzetközi liberális médiát”.

A szövetségen belül komoly viták zajlanak arról, meddig lehet elmenni.

Több régióból is jelentős károkról érkeztek jelentések.

A finnek elleni hazai bravúr után újabb értékes győzelmet szerzett Gasper Okorn csapata.

A magyar női kézilabda-válogatott többször is négygólos hátrányba került a csoportelsőségről döntő meccsen.

Mindenki meneküljön a Tisza-reformoktól, szégyen és gyalázat a nyugdíjak megadóztatása – fakadt ki a miniszter.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.