Fák dőlnek ki és ágak szakadnak le – azt kérik, senki ne menjen a Pilisi Parkerdőbe
Arra kérik a túrázókat, hogy ne menjenek.
Arra kérik a túrázókat, hogy ne menjenek.

A regionális kormány arra készül, hogy Franciaországból és más spanyol régiókból vásárol vizet.

A jelen lévő képviselők kétharmados támogatottsága kellett hozzá.

Ron DeSantis kormányzó a felkészülés érdekében kampányútját is lemondta.

Ebben az időszakban jóval kiszámíthatatlanabb az állatok mozgása.

Sűrű napon vannak túl a vízirendészek.

Tizenegy esetnél kellett beavatkozniuk a vízi rendőröknek.

Kőgátra fennakadt vitorlással, túl messzire úszó fiatalokkal és SUP-pal is akadt dolguk a vízirendőröknek.

A koronavírus-járványt nem tekintik a továbbiakban nemzetközi egészségügyi veszélyhelyzetnek.

A Gyurcsány Ferenc vezette baloldal most sem szavazta meg az előterjesztést.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Tisza-vezér ismét kozmetikázhatta a számokat.

Amíg a Tisza Párt a megszorító csomagot bővíti, addig a kormánypárt a családok érdekeit szolgálja.

A főpolgármester a kormánnyal való megegyezés helyett tüntetésbe kezdett.

A Tisza Párt távolmaradása ellenére is sikerült Karácsony Gergelynek leráznia magáról a felelősséget Budapest csődjéért.

„Drámai inflációs válságokkal néztek szembe az európai országok, s ezeknek a hatása az emberek mindennapi életének színterén is megjelenik.”

Botrány a Buckingham-palotában.

Nyilatkozott az orosz elnök sajtótitkára.

Sötét örökkévalósággá válik egy pesszimista forgatókönyv szerint.

Téli csodabirodalom ragyog a Millennium Háza körül.

„Azt hittük, van visszaút” – megszólalt a színművész anyósa, Dallos Szilvia.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.