Két ágazat fölözte le az uniós forrásokat
A zöldség-gyümölcs feldolgozással foglalkozó vállalkozások és a húsipari cégek lettek az élelmiszeripari pályázatok legnagyobb nyertesei.
A zöldség-gyümölcs feldolgozással foglalkozó vállalkozások és a húsipari cégek lettek az élelmiszeripari pályázatok legnagyobb nyertesei.

Az idén is nyílnak még új pályázatok, a következő támogatási ciklusban pedig hazánk a vidékfejlesztési forrásokat a mostaninál koncentráltabb rendszerben osztaná szét.

Január elsejétől ötmillió forintos összeghatárig áfa-visszatérítési támogatás jár a kistelepüléseken építkezőknek – mondta Gyopáros Alpár.
A gazdák 2020-ban is kiszámíthatóságra számíthatnak a támogatáspolitikában – mondta az agrárminiszter a szaktárca évindító sajtótájékoztatóján.

Bár néhány év még hátravan a Vidékfejlesztési program megvalósításából, az EU által biztosított keret teljes felhasználása jelentős kihívás elé állíthatja a támogatásban érintett szereplőket.

Kis Miklós elmondta, a kormány 2011 óta minden évben meghirdeti a tanyafejlesztési programot, erre 2013 óta 724 településről, az egész Alföld területéről pályázhatnak.
Az öntözött területek növelésére szánt uniós forrásoknak csak egy részét tudta lehívni az ország – mondta Kapronczay István agrárközgazdász.
A vidék fejlődését célozta a 3900 milliárd forintos keretösszegű Modern Városok Program is – emlékeztetett az államtitkár.
A termeléshez kötött támogatásokkal az állattenyésztők a 2018. évi kérelmeik után több mint 39 milliárd forinthoz jutottak – mondta Feldman Zsolt államtitkár.
Jó hírt kaptak az élelmiszeripari vállalkozások és a borászatok. Az év elején indult vidékfejlesztési pályázaton közel ötvenmilliárd forint odaítéléséről döntött most az agrártárca.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A sofőr elhajtott, de a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtéren elfogták.

Pontosan ezért nem szabad Brüsszel embereire bízni az országot – mutatott rá Szentkirályi Alexandra.

Az érintett szakaszon sebességkorlátozást vezettek be.

Az Alapjogokért Központ felmérése szerint állandósult a kormánypártok vezetése.

A kormány ragaszkodik az előfizetői díjhoz.

Az FPÖ ízekre szedte az osztrák kormány kirakatintézkedéseit.

Figyelmen kívül hagyják a valóságot.

Az USA szerint Venezuela OPEC-tagsága előnyös lenne, de nem biztos, hogy amerikának is az.

Építési terméket vásárolni nagy felelősség.

A történelem, a művészet és a popkultúra nagy találkozásai.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.