Újabb támadás a magyar gazdák ellen
A jelentés éppen csak a kis- és közepes méretű gazdálkodók javára biztosított támogatási rendszer eredményeire nem tér ki.
A jelentés éppen csak a kis- és közepes méretű gazdálkodók javára biztosított támogatási rendszer eredményeire nem tér ki.

A hazai friss, egészséges baromfihúst és tojást közel 2600 gazdaság állítja elő.
Nagy István az agrár-közigazgatás számára mérföldkőnek nevezte a kormányhivatal gépjárműflottájának megújítását.
A Vidékfejlesztési program több mint 12 milliárd forint értékű pályázati felhívás
A fák ültetésével hívnák fel a figyelmet a Vidékfejlesztési program erdőtelepítési támogatásaira.
Jelentősen megnőtt az öntözéses beruházásokhoz kapcsolódó pályázati összeg a Vidékfejlesztési programban.
A veszélyhelyzet megnehezíti a projektek végrehajtását, ezen segítene az Agrárminisztérium.
Mintegy 11 ezer hektárnyi új erdő létrehozásához járulhat hozzá a Vidékfejlesztési program, az eddig elnyert pályázatoknak köszönhetően az elmúlt években mintegy 6500 hektáron valósultak meg telepítések.

A közvetlen és nemzeti támogatások jövedelembiztonságot nyújtanak a gazdálkodóknak, miközben a megnövekedett társadalmi elvárásokra, és a klímaváltozás hatásaira való felkészülést is elősegítik.
Nagyobb szerepvállalásra ösztönözné a fiatal gazdákat az Agrártárca, részben a tárca szakiskolai hálózatán keresztül, illetve a Vidékfejlesztési Programból igényelhető támogatások segítségével.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A baloldali tervek ismeretében kérik, hogy mondják el az emberek a véleményüket.

Tiszavasváriban tartották az év utolsó utcafórumát.

A hűtlen kezelés gyanúja merült fel.

A kormányfő már azt is tudja, mi a teendő.

Nagy a rejtély.

A rendőrség szerint a 29 éves marokkói támadó fellépése nem adott elég alapot a letartóztatáshoz.

Karbonadót vezetnének be a háztartások számára.

Bár a tavalyi évhez képest mérsékelt volt a bővülés, több kategória is látványos erősödést mutatott.

A negyeddöntőhöz újabb négy pontra lenne szükség, így a szerdai, románok elleni meccs sorsdöntő lehet.

A nemzetközi szövetség szívmelengetőnek tartja a román–japán barátságot a világbajnokságon.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.